Bosszankodás az Idősebb Tekercsek antológiájával

2015. november 25.
25.6071
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Imperator profilja, adatai
Imperator
Történt egyszer, hogy megvettem a Skyrimot.


Igen későn kezdtem el a Skyrimmel játszani, ez köszönhető annak, hogy én az a fajta játékos vagyok, aki nem vesz meg semmit rögtön megjelenéskor, hanem különböző forrásokból beszerzem, kipróbálom és ha tetszik a játék, akkor kivárok egy jóféle leárazást, és akkor megveszem. Na meg az is közrejátszott, hogy megjelenéskor még nem volt megfelelő gépem alá, így eleve nem is lett volna értelme akkor megvenni.
Persze azóta történtek mérföldkövek az életemben, és úgy gondoltam megajándékozom magam a játékkal. Mára már egész jó árban van, így már csak annak nincs meg, aki nem is akarja megvenni. Na persze én nem is a legolcsóbb verziót választottam, hiszen közben megjelent egy antológia kiadás, mely tartalmazza az összes korábbi részt, és csak minimálisan drágább az alap Skyrimnál, így hülye lettem volna azt kihagyni.

Maga az Antológia kiadás egy remek kis gyűjtemény az olyan játékosoknak, akiknek még egy rész sincs meg a sorozatból. Én pont ilyen voltam. Egy szép lapozható, kihajtható albumban foglalnak helyet a játék korongjai, meg úgy az egész szerintem nagyon szépen néz ki. A játékok mellett extraként kapunk pár papír térképet is. Egyébként a játékok elrendezése röviden megfogalmazva nem logikus. Ugyanis az 1. és 2. részt leszámítva a többi kettő vagy több lemezen jelenik meg. A logikátlanság ott kezdődik, hogy a kétlemezes játékok kényelmesen elférnek az albumban, viszont a Skyrim 2. lemeze érthetetlen módon külön papírtokban található. Lusták voltak még egy helyet biztosítani egyetlen egy lemeznek? Képekkel illusztrálom.


Bosszankodás az Idősebb Tekercsek antológiájával - 2. kép



Egyébként külön vicc, hogy a papírtokra az van írva, hogy "installation disc", tehát telepítő lemez. Akkor ami az albumban van, az mi? Egyébként megpróbáltam lemezről feltelepíteni, és az úgynevezett telepítő lemez valójában csak a DLC-ket tartalmazza. És valahol megakadt a folyamat, úgyhogy inkább letöltöttem, minthogy a lemezekkel vacakoljak.

Persze mivel Magyarországon élünk, rögtön is szembe tűnt pár furcsaság. Elsősorban a nálunk kapható kiadás bizonyos mértékben hiányos. Rögtön ami feltűnt, hogy az albumról eltűnt minden felirat. Unboxing videókban láttam, hogy minden részhez külön kis rövid leírás tartozott, és nem értem ez miért hiányzik. Annyira megterhelő rányomtatni néhány mondatot? Elfogyott a festék vagy mégis mi az oka, hogy pont ez hiányzik? Egyébként ez elég gyakori jelenség, mert a legtöbb idegen nyelvű (nem angol) videóban is hiányoztak a feliratok.


Bosszankodás az Idősebb Tekercsek antológiájával - 3. kép



Még egy kis apróbb eltűnés, hogy egy kis papírfecninek is lennie kellett volna a csomagban, ami a The Elder Scrolls Online-hoz egy bétakódot tartalmazott. Nos, engem nem is a bétakód hiánya zavar, mert azóta már megjelent a játék, csakhogy egy kis matrica is volt hozzá, és azért én fel tudtam volna azt ragasztani.


Bosszankodás az Idősebb Tekercsek antológiájával - 4. kép



Ami nagyon zavaró, az a Steam kódok hiánya. Vásárlás előtt direkt utánanéztem, rengeteg helyen olvastam, a Bethesda oldala is megerősítette, hogy a csomagban lesz egy azaz EGY steam aktiváló kód. Ez a Skyrim miatt teljesen érthető, hiszen az alap verziót is ott kellett aktiválni. Azonban ez a kód nem csak a sima Skyrimot aktiválja, hanem hozzá az összes DLC-t is. Ami meglepett, és most jön a lényeg, hogy ez a kód aktiválja az Oblivion sőt a Morrowind GOTY kiadását is. Tehát az az egy kód HÁROM játékot is beaktivál. Én pedig nagy boldogan beírtam a Steambe a kódot, és láttam, hogy a Skyrim fullos kiadása aktiválódott. Nézegettem a játékaimat a listában, és nem találtam a másik kettő játékot. Mondom magamban, mi a fene (persze a csúnyábbik verzióban), de nem jöttem rá mi a hiba. A steam áruház írja, hogy vegyem meg az említett játékokat, tehát biztos nem aktiválódtak. Gyorsan google keresés, nem nagyon találtam választ a problémámra. Akkor steam fórum, problémát leírtam, szájbarágósan elmagyaráztam mi a baj, de az egyetlen válasz amit kaptam, hogy minden játéknak aktiválódnia kellett volna. Mondom tudom C-, ezért is akarok választ. Nem adtam fel, írtam a hazai forgalmazónak, találjátok ki, nem jött válasz. Utolsó lehetőségként írtam a Bethesda supportnak. Na ők értelmesek voltak, és megválaszolták, hogy a lengyel verzió csak a Skyrimot aktiválja. Na mondom milyen rendesek, az egész világon képesek kiadni úgy a játékot, hogy mindhárom játék is benne van, de persze a magyar-lengyel-cseh régió az le van tojva, nekik elég csak a Skyrim. Hát elmehetnek az ősi foglalkozást űző édesanyjukba. Már csak azért is bosszantó, mert Morrowind esetében a kompatibilitás nem lenne probléma, Oblivionnál meg a steames GOTY kiadás több tartalommal rendelkezik, mint a lemezes változat.

De most komolyan, itt Európában is ugyanazt akarja az ember megvenni, mint Amerikában, akkor miért nem kapjuk meg ugyanazt?

A lényeg, hogy egyébként teljesen megérte nekem az Antológia kiadás, nagyon szép meg minden, jól mutat fent a polcomon. Csak akkor is bosszantó, hogy a világ más pontjain ugyanazért a pénzért mégis csak egy kicsivel több mindent kapnak.

Köszi, ha elolvastad! :)
11 hozzászólás

Marduk

9 éve, 1 hónapja és 12 napja

Imperator írta:
Az első két részről tudom hogy nem lehet aktiválni, fent sincs steamen tudtommal, nem is ezek miatt bosszankodtam. A Morrowind és Oblivion nem aktiválódott, maga a Bethesda support is megerősített, hogy ezek nincsenek benne az itteni verzióban. Fura hogy a haverod tudta aktiválni ezt a kettőt is, lehet hogy a "szerencsés rossz" példányt fogta ki. röhögő smiley
Hát nem tudom. röhögő smiley Lehet igen, lehet nem. Neten ránéztem a problémádra, és keresés közben csak egy olyan másik embert találtam, akinek hasonló problémái voltak, szóval nem hiszem, hogy ennek az oka az lenne, hogy a régiók között ilyen éles különbségek lennének, mert akkor nagyobb felháborodást keltett volna. röhögő smiley Egyébként a Bethesda túlságosan nagy mértékben nem tud beleszólni a Steam kód okozta hibákba, mert az a Steam Support ügye inkább, szóval még ha nem késő, akkor így utolsó próbaként megpróbálhatnád kifaggatni őket, hogy most mi van. röhögő smiley

U.I: Amit a support ír, nem feltétlenül igaz, ezért kell kitartónak lenni, és többször ráírni (segíteniük kell, mert ez a dolguk), hogy hátha olyan emberrel akadsz össze, aki ténylegesen fog segíteni. Amikor anno a Maxis Spore című játékával voltak problémáim (nem volt elérhető a Sporeopedia, pedig megvolt eredetiben), akkor a support többször küldött el, hogy a nettel van baj, holott én biztos voltam benne, hogy a CD kulccsal voltak bajok. Aztán végül pont olyan emberrel hozott össze a sors, aki felismerte, és adott egy másik CD kulcsot, és érdekesen elhárult a hiba. röhögő smiley Szóval igen, tanulsága az, hogy próbálkozni kell többször.

válasz erre

Imperator

9 éve, 1 hónapja és 13 napja

Marduk írta:
Én biztos vagyok benne, hogy meg kellett volna mindet kapnod, mert ismerősöm szintén megvette Magyarországon, és ő mindent megkapott hozzá. Az első két játékot hiába próbálod felregisztrálni Steam-re, mert azok olyan régiek, hogy azt hiszem még a Windows rendszerek sem tudják futtatni, legalábbis az újabbak.
Az első két részről tudom hogy nem lehet aktiválni, fent sincs steamen tudtommal, nem is ezek miatt bosszankodtam. A Morrowind és Oblivion nem aktiválódott, maga a Bethesda support is megerősített, hogy ezek nincsenek benne az itteni verzióban. Fura hogy a haverod tudta aktiválni ezt a kettőt is, lehet hogy a "szerencsés rossz" példányt fogta ki. röhögő smiley

válasz erre

Imperator

9 éve, 1 hónapja és 13 napja

kpal írta:
Mi kis országunka sok minden megfaragva jön sajnos. Amcsik mindent megkapnak. mi meg szívunk.
Sajnos belőlünk egy kiadó sem tudna meggazdagodni, így nem csoda hogy sokan magasról tesznek az itteni játékosokra.

válasz erre

Marduk

9 éve, 1 hónapja és 13 napja

Én biztos vagyok benne, hogy meg kellett volna mindet kapnod, mert ismerősöm szintén megvette Magyarországon, és ő mindent megkapott hozzá. Az első két játékot hiába próbálod felregisztrálni Steam-re, mert azok olyan régiek, hogy azt hiszem még a Windows rendszerek sem tudják futtatni, legalábbis az újabbak.

válasz erre

kpal

9 éve, 1 hónapja és 14 napja

Mi kis országunka sok minden megfaragva jön sajnos. Amcsik mindent megkapnak. mi meg szívunk.

válasz erre

Imperator

9 éve, 1 hónapja és 14 napja

Mordorer írta:
Sőt, többet kapnak kevesebb pénzért pl USAban. Az idióta dollár-euró átszámolás, azután pedig a nagyszerű magyar díjak többezerrel növelik az árat.
Na ez meg a másik, sokan úgy hiszik hogy 1$=1?, plusz még rájön az itteni áfa, kicsit növeli az árakat.

válasz erre

Imperator

9 éve, 1 hónapja és 14 napja

WarriorAutobot írta:
Hát mit is mondjak... ez elég szomorú hír.
Ezt hogy hogy nem mesélted Skype-on?
Működni meg működik az összes igaz?
Úgy gondoltam, nem elég érdekes a sztori, hogy ott is megemlítsem. röhögő smiley Egyébként remélem működnek a játékok, az Obliviont leteszteltem, az működik. Ha nem működnének, még mindig vannak egyéb megoldások. mosolygó smiley

válasz erre

Imperator

9 éve, 1 hónapja és 14 napja

sarakrael írta:
Jól felhúztam magam az írásodon, és szerencsésnek érzem magam, hogy én nem így szereztem be a sorozatot, mert én nagy bajban lettem volna, ugyanis nincs optikai meghajtó a számítógépemben. Nekem a Morrowind a kedvencem a szériában, és meg is van lemezesen, de még abból az időből amikor a kódokat nem lehetett aktiválni Steamen. Egy ilyen után lazán megérdemelnék, hogy a Skyrimet leszámítva mindegyiket lewarezold.
Na igen, nem rossz megoldás, tekintve hogy a lemezek se nagyon akarnak kimozdulni a helyükről. A videókban olyan lazán ki tudják venni a lemezeket, én meg rendesen megszenvedek, hogy kimozduljanak.

válasz erre

Mordorer

9 éve, 1 hónapja és 15 napja

Sőt, többet kapnak kevesebb pénzért pl USAban. Az idióta dollár-euró átszámolás, azután pedig a nagyszerű magyar díjak többezerrel növelik az árat.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 1 hónapja és 15 napja

Hát mit is mondjak... ez elég szomorú hír.
Ezt hogy hogy nem mesélted Skype-on?
Működni meg működik az összes igaz?

válasz erre

sarakrael

9 éve, 1 hónapja és 15 napja

Jól felhúztam magam az írásodon, és szerencsésnek érzem magam, hogy én nem így szereztem be a sorozatot, mert én nagy bajban lettem volna, ugyanis nincs optikai meghajtó a számítógépemben. Nekem a Morrowind a kedvencem a szériában, és meg is van lemezesen, de még abból az időből amikor a kódokat nem lehetett aktiválni Steamen. Egy ilyen után lazán megérdemelnék, hogy a Skyrimet leszámítva mindegyiket lewarezold.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja