Egyrészt a termékek kialakításánál, másrészt pedig magánál a gyártói folyamatoknál is nagy változtatást eszközölt a vállalatok egy része, azonban nagyon összetett folyamatról van szó, mely miatt mindig arra kell törekednünk, hogy még többet tegyünk az ügy érdekében.

Mi is elkötelezettek vagyunk a téma iránt és szeretnénk, hogy felhasználóink is részesei lehessenek ennek a törekvésünknek. Ehhez indíthattunk valamilyen kampányt is, mely nagy valószínűséggel sikeres lett volna, ám úgy éreztük, hogy ennél jóval többet kell nyújtanunk. Valami olyat, melyet hosszú távon képviselhetünk és a mellett, hogy a környezetünknek jó, a minket választó felhasználók számára is biztosítani tudjuk a megszokott MSI minőséget. Ennek szellemében született meg az MSI ECO széria, mely kezdetben három alaplapot tartalmaz majd, a későbbiekben pedig nagy reményekkel felvértezve bővül majd az új család.
Ahogy említettük egyelőre csak alaplapokból áll ez a széria, melynek több oka is van. Egyrészt egy alaplap nevéből adódóan is egyfajta alapot nyújt, mely köré érdemes építeni a gép további részeit, ha pedig már az alapoknál megfontoltan választunk, akkor vélhetően a többi komponens esetében is ezt a módszert fogjuk alkalmazni. Másfelől sikerült olyan eredményeket elérnünk, melyek megmutatják, hogy nem csupán egy marketingfogásról van szó, hanem valódi eredményesség áll az új család hátterében. Itt megemlítenénk, hogy villanykörtékkel összemérhető energiaigényről van szó, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt az informatika világában.

Mindhárom modell micro-ATX mérete képvisel, név szerint pedig első körben a H97M ECO, B85M ECO és H81M ECO hármassal találkozhattok majd. A nevekből sokan kitalálhatjátok, hogy Intel alapokra épített megoldásokról van szó, mi pedig néhány részletet is elárulnánk. Mindhárom modell micro-ATX méretet képvisel, így kisebb gépekben is elférnek majd, de ettől függetlenül nagyobb összeállítások kapcsán is sokan hasznát vehetitek az ECO szériának.

Nem szeretnénk most túl sok specifikációval előrukkolni, hiszen amint hazánkban is elérhetővé válik a széria, mindenképpen írunk nektek egy részletesebb blogot az első termékekről. Mai blogunk inkább a szériával kapcsolatos közvélemény-kutatás lenne, hiszen ahogy említettük, nagyon fontos téma adja az ECO család hátterét. Persze már most megemlítenénk nektek az egyik legfontosabb újdonságot, mely az ECO Center Pro nevet kapta.

Ez a szoftver felel azért, hogy a lehető leghatékonyabban működjenek majd az ECO alaplapok, több ahogy a játékosoknak szánt szériánál találkozhattatok az OC Genie gombbal, úgy ennél a családnál is lesz egy hasonló gomb, mely találóan az ECO gomb nevet viseli. Természetesen nem arra szolgál, hogy maximumra csavarja a dolgokat, hanem arra, hogy a lehető leghatékonyabb működést érje el a felhasználó.
Reméljük sikerült ismét érdekes témával szolgálnunk, bevalljuk őszintén, hogy mi nagyon örülünk ennek a családnak és reméljük, hogy Magyarországon is sokan választják majd ezeket az alaplapokat. Természetesen nem a játékosokra kívánjuk majd ráerőltetni az ECO szériát, ám szinte minden általános felhasználásra szánt gépben nagyon sokat tehet a jövőért.