Ennek a családnak az első fecskéjeként tekinthettek az ASUS B85-Pro Gamer alaplapra, mely egy jól ismert platform áttervezésének szüleménye. Az elnevezésből már mindenki tudhatja, hogy itt is játékosoknak szánt termékekről lesz majd szó, ez pedig valóban így is van, ezért a koncepcióról is ejtenénk néhány szót. A Gamer család nem kíván kimondottan a Republic of Gamers termékekkel versenyezni, hanem főként a játékosok azon táborát célozzuk meg ebbe a családba érkező termékeinkkel, amelynél az ár/érték arány, más szóval a költséghatékonyság jelenti az egyik legfontosabb szempontot. Persze játékosoknak szánt megoldásokról beszélünk, így a minőség és megbízhatóság szintén elengedhetetlen faktor.
Az ASUS B85-Pro Gamer személyében pontosan egy ilyen alaplapot köszönthettek, hiszen az Intel népszerű, B85-ös vezérlőhídjára épül. Az ATX méretű alaplap fekete-piros színezése egyértelműen utal a ROG családra, valamint a játékosoknak szánt eszközöknél már bevált színezésről beszélhetünk. Az LGA1150-es processzorfoglalat meghatározza, hogy milyen Intel termékekkel kompatibilis az újdonság, így az összeállításoknál ezt nagyon fontos figyelembe venni. Egy már ismert alapokra építkező megoldás révén, jó néhány modult át kellett alakítani annak érdekében, hogy a játékosok a lehető legtöbbet kapják. Ilyen például az alapmodellhez képest megkétszerezett 8 fázisú Digi+ tápellátó áramkör mellett a Nichicon GT szériás kondenzátorok felhasználása. Ezen kívül fontos megemlíteni az ESD védelem és a DRAM védelem növelését, valamint a korábbi Realtek Ethernet vezérlő GameFirst II technológiával ellátott Intel Gigabit Ethernet-re való lecserélését is. A kimenetek terén az alapmodellel megegyező csatlakozásokat találtok majd rajta, melyek az újdonság kategóriáját teljes mértékben lefedik.
A játékosoknak természetesen még élesebb és nagyobb hangzásra is szükségük van, melyről egyrészt a SupremeFX hangkeltő, másrészt pedig a SonicRadar technológia gondoskodik. Ennél a résznél muszáj kitérni az akár 300 ohm impedanciájú fejhallgatókkal is megbirkózó Ti erősítőre is. A pontos árazásról majd csak később tudunk beszámolni nektek, a terméket pedig a tavasz végére, nyár elejére lehet várni.