A történet 2 órakor kezdődik, amikor ugyanis a pingvinszerű vagy pincérszerű egyenruhámban elindultam a szeretett iskolámba a ballagásra. Az égen a sátánista bárányok közeledtek, de én ezzel nem törődve mentem be. Beértem az iskolába, de amint bezártam az ajtaját lezúdult a nagy eső. Csak pár másodperc választott el attól, hogy ne ázzak trágyává. A többieket viszont durván elkapta. Szóval a ballagást ugye az udvaron akarták megtartani, viszont az eső ezt megkérdőjelezte. Ennek ellenére az elektronikát kint hagyták, had ázzon az esőben. Közben néhány tanár törölközőkkel rohangált körbe az iskolában. A vihar olyan nagy volt, hogy az iskola is beázott, meg azt mondogatták, hogy a tornateremben tartják meg az ünnepség többi részét, ami azt jelenti, hogy az alsóbb évesek, az-az mi és a többiek mehetnek haza. Az aulai ünnepség után megkezdődött a végzősök bandukolása az iskolában. Némelyik osztály, azaz az összes vicces volt, ugyanis a sor eleje énekelt, viszont a hátsó sor egyáltalán nem énekelt vagy grimaszolgatott közben. Szóval ez véget ért, és az eső is elállt. Ezután egy fél órás tanácstalanság volt, majd Frau, a némettanárunk, mi így hívjuk őt, mert vicces, bejött, és közölte, hogy megyünk ki. Ekkor egy világ tört össze bennem. Az udvar a Balaton képmásává változott, azzal a különbséggel, hogy kicsi volt. Nekünk sorfalat kellett állni, hogy az esetleges értetlenebb hozzátartozókat visszavezényeljük a helyükre, hogy ne az ünnepség közepén adják át azokat a virágnak nevezett kórókat, mert szerintem a legtöbbjükben több volt a műanyag, mint az élő virág, ezért kórók. Ugye ilyenkor az alsóbb éveseket is kivezénylik az udvarra, de olyan jól sikerült őket elhelyezni, hogy ahol én álltam, onnan semmit sem lehetett látni az ünnepségből. Számunkra kevésbé rossz, viszont a hozzátartozók, akik ott álltak mögöttünk, azoknak már eléggé. Az ünnepség körülbelül 2 óráig tartott. Közben voltak számomra megmagyarázhatatlan dolgok, mint például az a színjátékszerűség a műsor végén, de ehhez kellemes szórakozást kívántam nekik. Ennyi lenne a történetem, amely megmutatja, hogy mi történik, ha úgy szervezünk meg valamit, hogy egyes dolgokra nem gondolunk, amely lehet, hogy az adott pillanatban nem jelent semmit, csak aztán a nagy pillanatban lesz belőle nagy gáz.