Az SSD piac fejlődése

2014. augusztus 09.
41.3881
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
A hivatalos blog ötletének megszületésekor már tudtuk, hogy az SSD-k kiemelt szerepet fognak kapni bejegyzéseinkben, hiszen olyan megoldásokról van szó, melyek látványos javulást hozhatnak, ám mégsem kerülnek egy vagyonba. Ez a kombináció nagyon fontos akkor, ha tényleg el akarjuk érni a vásárlókat, nekünk pedig ez az elsődleges célunk, hiszen számunkra sem jó, ha egy-egy modellre egy napig emlékeznek, hogy milyen különleges, de utána senki nem tudja és fogja majd használni.
 


Eddig két résszel jelentkeztünk az SSD-k kapcsán, az első részben általánosabban jártuk körül a témát, valamint megemlítettünk néhány remek ajánlatot is. A második részben rátértünk a különlegesebb modellekre, illetve tudásban is szintet léptünk, így a két rész alatt viszonylag átfogó képet kaphattatok a piacról.

Most elhoztuk nektek a folytatást, melynek apropóját egy viszonylag friss termékcsaládunknak köszönhetjük, illetve annak, hogy jó néhány hónap eltelt már azóta, mióta az említett két részünket megírtuk. Szerencsére az idő csak jót tett az SSD-k piacának, hiszen egyre többen vásárolnak ilyen meghajtókat is gépükbe, valamint a fejlesztések terén is előreléptek ezek a választások, hiszen korábban a memória, processzor és grafikus kártya hármas szerepelt a gépfrissítési látókörben, azonban manapság köztudottá vált, hogy a rendszer alá egy SSD-t pakolva szintén nagy javulást eredményezhetünk.

A lényeges dolog azonban továbbra is az ár és a teljesítmény maradt, melyek egyre jobb viszonyt ápolnak egymással. Nálunk is történt némi változás, illetve az elmúlt hónapokban újabb modellek is érkeztek, így az alábbi sorokban erről számolunk majd be nektek.

Az SSD piac fejlődése - 2. kép

Kezdjük rögtön az újdonságunkkal, mely a HyperX Fury nevet kapta és nem is olyan régen került piacra. Ez a család szerintünk tökéletesen megtestesíti azt, amit el szerettünk volna érni az elmúlt években. A HyperX Fury ugyanis jelenleg 120, valamint 240GB-os verzióban érhető el, melyek a témával ismerkedő felhasználóknak bőségesen elegendő tárhelyet biztosítanak, valamint egy-egy rendszer is biztonsággal ráfér mindkét modellre.

Az újdonságok ráadásul a sebesség terén is előrelépés történt. Az új modellek ugyanis már akár 500Mb/s sebességgel is képesek olvasni és írni az adatokat, mely egy "belépőszintű" SSD-től igazán remek érték. Persze nem hiába került idézőjelbe a belépőszint, hiszen ahogy említettük, ezek a modellek tökéletesen illenek egy gamer gépbe is.

Az SSD piac fejlődése - 3. kép

Sok játékos egyébként nem igazán tudja, hogy magában a játékban milyen előnyökkel szolgál az SSD. Erre a kérdésre leginkább azt a választ szoktuk adni, hogy hamarabb betöltődnek a pályák és a terek. Az említett folyamatok ugyanis sok játékost frusztrálnak, egy SSD segítségével azonban valóban csökken ezeknek az idejük.

A Fury névvel egyébként másik termékkategóriában is találkozhattok, ám ez legyen egy későbbi blogunk témája, előre csak annyit mondhatunk, hogy ott is remek ajánlatnak gondoljuk. Végezetül pedig arra kérnénk titeket, hogy osszátok meg velünk, ti mit gondoltak a piac fejlődéséről.
4 hozzászólás

Azer11

11 éve, 9 hónapja és 16 napja

Hihetetlen milyen gyorsasággal jött be a mindennapi életbe, és taszította ki elődjeit röhögő smiley Kíváncsi vagyok a jövőben milyen fejlődéseken megy keresztül.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 17 napja

[Tiltott felhasználó!]

Mordorer

11 éve, 9 hónapja és 17 napja

Rengeteget változott az ssd piac és szerencsére jó felé.

válasz erre

kpal

11 éve, 9 hónapja és 17 napja

fejlődik bizony de meg mindig az ár egy jelentős tényező . De nekem kevesebb de gyorsabb tárhely fontosabb mosolygó smiley

(120GB-os lehetne a GC shop-ba kacsintó smiley )

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
isgen profiljaManiac profilja