Kezdésként felelevenítenénk egy korábbi blogunkat, pontosabban annak két főszereplőjét, az MSI AG220 és AG240 párost. Róluk már részletesen is írtunk, most azonban néhány sor erejéig ismét elővennénk őket, hiszen mai újdonságunk mellett továbbra is van létjogosultsága az említett két modellnek.

A 21,5 és 23,6 hüvelykes Full HD kijelzőkkel szerelt modellek egyre olcsóbbak a piacon, ám minőségi hardvereik továbbra is remek játékélményt és bivalyerős munkakörnyezetet biztosítanak. A részletes specifikációkba nem mennénk bele, de valljuk be őszintén, hogy az Intel Core i5-4200H és Intel Core i7-4700HQ nevek jól hangzanak és akkor még fel sem elevenítettük az NVIDIA GeForce GTX 860M (2GB GDDR5) grafikus kártyákat.

Ezek a konfigurációk még mindig megállják a helyüket, így remek választások lehetnek azok számára, akiket vonz ez a modern kategória.
Magáról a kategóriáról és a jövőképről tervezünk majd még nektek írni, de ma tartjuk magunkat a bivalyerős gépekhez. Ígértünk nektek egy újdonságot, mely innentől átveszi a főszerepet. Ez nem lenne más, mint az új MSI AG270, mely a legmodernebb gamer megoldásokkal lett felszerelve. A számozásból már sokan sejthetitek, hogy egy 27 hüvelykes modellről van szó, mely továbbra is a Full HD kategóriában mozog és természetesen érintőképernyőként is funkcionál.

A valódi izgalmakat mostanra tartogattuk, hiszen rátérünk a belső hardverekre. Hagyományainkat nem szakítottuk meg, így ismét az Intel-NVIDIA párosra esett a választásunk, hiszen jól tudjuk, hogy ez a két vállalat elkötelezett a játékosok és a professzionális felhasználók felé. A processzor szerepét ezért kapta meg az Intel Core i7-4860HQ, mely alapjáraton 2,4GHz-es órajelen ketyeg, de ha több erőre van szükség, akkora a 3,6GHz sem kottyan meg neki.

A grafikus kártyákat tekintve pedig két igazi újdonság közül választhatnak a vásárlók, hiszen felvettük kínálatunkba a 6GB GDDR5 memóriával rendelkező NVIDIA GeForce GTX970M és a 8GB GDDR5 memóriájával igazi csúcsragadozóként viselkedő NVIDIA GeForce GTX980M modelleket. Ezek a kártyák az asztali gépekbe szánt modellek nagy részét is lepipálják, így bármely játék esetében igaz az, hogy a megjelenítőre ráférő összes pixelt a maximumra tudjátok húzni.
A 16GB GDDR3 memória és a beépített WiFi-Bluetooth páros már csak hab a tortán, a Windows 8.1-ről pedig köztudott, hogy jól bánik a játékokkal. A nagyjából 15Kg súlyú masina egy 230W-tos tápegységről működik, ami egy asztali gép esetében nagyon kevés lenne. Az MSI AG270 remek választás lehet a játékosoknak és a multimédiás tartalmakat falóknak is, azt pedig ezúttal sem szabad elfelejteni, hogy hosszú távú megoldásról van szó.