A próféta (2009)

2015. március 20.
26.2481
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
becsehely profilja, adatai
becsehely
A próféta (Un prophéte) egy francia börtönfilm. Kíméletlenül mutatja be a korzikai maffia világát, és annak felépítését. Remekül mutatja be a rácsok mögötti élet mindennapjait. A Profi című film egyik forgatókönyvírójának, Jacques Audiard-nak az alkotása, Oscar jelölést kapott a legjobb idegennyelvű film kategóriában.
 




A főszerepben az arab származású Malik (Tahar Rahim), aki tizenkilenc évesen bekerül a korzikai börtönbe. Elszánta magát, hogy letölti a büntetését, és nem sodorja magát bajba. Ez azonban nem ilyen egyszerű a rácsok mögött. Már az első napokban megpróbáltatásoknak van kitéve, amikor megaláztatások sora éri. Ekkor a helyi főnök felfigyel rá, akinek épp kapóra jön egy ember, a szárnyai alá veszi, azonban semmi sincs ingyen, cserébe a védelemért meg kell tennie bizonyos dolgokat.


A próféta (2009) - 2. kép


Védelemért cserébe, csak felmosni kell?

Malik próbált kibújni ez alól, de hiába, felkínálták számára a választási lehetőséget, ami valójában csak látszat, megteszi, amit mondanak, vagy meghal, így kénytelen engedelmeskedni. Szolga lesz, kávét főz, elosztja az árut, elviszi a balhékat, ha szükséges. Telnek a büntetés évei folyamatosan tanul, és képezi magát. Új "munkaadója" César három év után kéri számára az eltávozás lehetőségét, így Malik kapcsolattartó lesz, feljebb lép egyet a ranglétrán. Cserébe megkapja, amit kér. Tévét, DVD-lejátszót, nőt, és természetesen pénzt.


A próféta (2009) - 3. kép


Amikor bejött csak ennyije volt, a börtön jövedelmezőbb volt számára.

Azonban az ő fejében más jár, amióta egy benti drogárus mesélt a múltjáról. Meglátja a lehetőséget a tizenkét órás eltávozása során, és saját szakállára akar dolgozni, az ekkor huszonkét éves fiú. Ebben segítségére lesz egyetlen barátja Ryad. Közösen belekezdenek a hasis terjesztésébe méghozzá nagyban. Nem sokáig lehet ezt titokban tartani, és lépésre szánta el magát, aminek súlyos következményei lehetnek akár rá is nézve.


A próféta (2009) - 4. kép


Egy hiba is végzetes lehet.

Malik karakterét játszó színész mindent kihozott a szerepből, remekül alakult át a szemünk láttára egy piti kölyökből, aki írni, és olvasni tanult bekerülése után, valódi maffiózóvá, főnökké. A másik erős alakítást César (Niels Arestrup) a börtön királya hozta, klasszikus Don stílust megtestesítette mindvégig, és bármire képes volt, hatalmát megtartani a rácsok mögött, ahonnan talán tudat alatt szabadulni sem akart már, annyi ideje ült.


A próféta (2009) - 5. kép


Előrehajolni, és köhögni!

A film rendkívül realisztikus módon ábrázolja végig a börtönlétet. Betekintést nyerünk a cellától, és magánzárkától kezdve, az udvaron át, a tusolóig. Minden helynek megvan a szerepe, a benti életben, ami szabályai precízek, és megszegésük esetén nem számíthat senki semmi jóra. Az eleinte lassú folyású történet a második órában felgyorsul, nehéz követni az összefüggéseket innentől, így rendkívül szükséges figyelni minden mozzanatra, hogy ne maradjunk le semmilyen fontos részletről.


A próféta (2009) - 6. kép


Mentor, és tanítványa.

Összességében kiváló filmet láthattunk a gengszterfilmek közül, ami leginkább a büntetés végrehajtási intézeteknek ad egy kemény kritikát. Erőszak, vér, fegyelem, üzlet. A minden börtön főeleme, ahol bűneink megbánása helyett csak bűnösebbek lehetünk. Aki ezeket megfelelő módon alkalmazza hamar jobb életet teremthet magának bent, és szabadulása után is gazdagabban tér haza. Malik megpróbálta, vajon mi sült ki belőle?
5 hozzászólás

becsehely

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

Én nem voltam börtönben, legalábbis ottalvós bulin még nem. De, akiket ismerek, azok már meséltek, és azok között van ott dolgozó, és ott nyaraló is. Az a lényeg, hogy nincs túlszínezve a dolog itt.
A film nem nehéz, de akció nem igazán van benne kivéve a vége felé. Az elején lassabban pörög, amikor még csak ismerkedés megy, de utána beindul.
Akciósabb börtönfilm az a Celda 211 lesz. Talán arról is írok majd egyszer valamit.

válasz erre

petrovicsz

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

Bejövős a sztori. Nehéz hangulatú vagy inkább akciós?

válasz erre

wegh

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

zender írta:
Börtön film kritikánál azt írni hogy realisztikusan mutatja be, szerintem nem szabad hiszen nem tudhatod milyen egy francia börtönben. Legalábbis remélhetőleg. mosolygó smiley

Amúgy nekem a Pillangó óta nem igazán tetszett ilyen stílusú film de erre meghoztad a kedvem.
Honnan tudod, hogy volt-e már francia börtönben? Lehet most is onnan blogol nyelvnyújtó smiley röhögő smiley Amúgy nekem is tetszik ez a film a leírásod alapján, valamikor beiktatom a megnézését mosolygó smiley

válasz erre

marco

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

zender írta:
Börtön film kritikánál azt írni hogy realisztikusan mutatja be, szerintem nem szabad hiszen nem tudhatod milyen egy francia börtönben. Legalábbis remélhetőleg. mosolygó smiley

Amúgy nekem a Pillangó óta nem igazán tetszett ilyen stílusú film de erre meghoztad a kedvem.
A Remény rabjai sem tetszik? mosolygó smiley

válasz erre

zender

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

Börtön film kritikánál azt írni hogy realisztikusan mutatja be, szerintem nem szabad hiszen nem tudhatod milyen egy francia börtönben. Legalábbis remélhetőleg. mosolygó smiley

Amúgy nekem a Pillangó óta nem igazán tetszett ilyen stílusú film de erre meghoztad a kedvem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja