A GC Jézuskája

2014. december 24.
25.5081
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
totyak profilja, adatai
totyak
Így az ünnepek alatt mindenki örül az ajándékoknak, legyen az egy értékesebb darab, vagy csak jelképes gesztus. Úgy alakult, hogy hosszú idő alatt felhalmozódott egy raklapnyi GC kreditem és gondoltam meglepem magam karácsonyra.
 
December 23-án aztán csengetett is a kis Jézuska egy postás képében, aki meghozta a várva várt csomagot. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy még Karácsony előtt ideér, de marco szorgos manócskái most is a toppon voltak.

Első körben rendeltem magamnak egy Bioshock Infinite-es pólót, gondoltam nem árthat az. Egyrészt mert jól néz ki, másrészt meg, mert szeretem a sorozatot (bár halkan jegyzem meg, hogy az Infinite-t pont nem játszottam még). Aztán láttam, hogy frissült a Shop és fincsi PC memóriák, illetve SSD-k kerültek terítékre.

Persze a pólóvásárlás miatt nekem is ki kellett várnom az egy hetet, nekem sincsenek kiskapuk, de nem voltam elkeseredve. Ha nem tudtam volna venni semmit, akkor is jó helyre kerültek volna a dolgok (mondjuk azért egyértelmű, hogy számomra jobb így :D ). Végül beneveztem egy Kingston ram pakkra, ami 2x4Gb-nyi szörnyeteget tartalmaz.

Nézzétek el nekem, de képeket nem lőttem sem a pólóról, sem a ramokról. De azt elhihetitek, hogy nagy izgalommal bontottam ki a csomagot és amint a géphez kerültem, már pattintottam is be a két kis piros szépséget, amik az előző 2x2Gb-ot váltották. Minden ment pöccre, a win rögtön felismerte és azóta 8Gb-tal hasít szerény kis gépem.

Ha még mindig lennének köztetek kételkedők (bár remélem már nincs ilyen ember), akik nem hisznek a Shop valódiságában, azoknak álljon ez a blog mementóul, hogy aktív részvétellel egyrészt egy nagyszerű közösség tagja lehetsz, másrészt meg az oldal és a szponzorok ilyen értékes felajánlásokkal hálálják meg a jelenlétet.

Így a blog végén szeretnék köszönetet mondani a felajánló Kingston-nak, illetve a GameChannel-nek, valamint szeretnék minden tagnak és olvasónak nagyon boldog ünnepeket kívánni.
9 hozzászólás

totyak

11 éve, 4 hónapja és 20 napja

marco írta:
Leld benne sok örömödet, nagyszerű hogy ennyi kreditet sikerült összeszedned! mosolygó smiley Nem hiába, aki aktív... mosolygó smiley Leld benne sok örömöd!

kpal: Egyszerre ment ki mindenkihez, hogy Karácsony előtt megérkezzen, nálad is ott kéne lennie. De úgy emlékszem, nálad volt már régebben is hogy lassabban ért ki. Mindenesetre ha jövő héten sincs ott, csirkee majd segít, elküldi neked a csomag azonosítóját.
Köszi. Már lelem benne 2 napja az örömöm röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Leld benne sok örömödet, nagyszerű hogy ennyi kreditet sikerült összeszedned! mosolygó smiley Nem hiába, aki aktív... mosolygó smiley Leld benne sok örömöd!

kpal: Egyszerre ment ki mindenkihez, hogy Karácsony előtt megérkezzen, nálad is ott kéne lennie. De úgy emlékszem, nálad volt már régebben is hogy lassabban ért ki. Mindenesetre ha jövő héten sincs ott, csirkee majd segít, elküldi neked a csomag azonosítóját.
THX! Oké Marco.

válasz erre

marco

Szép ! mosolygó smiley Boldog Karácsonyt ! mosolygó smiley

Én is vásároltam , csak még nem kaptam meg az SSD-t ,talán jövőhét (ha a postán nem keveredik el). mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Komoly bevásárlás! mosolygó smiley Leld sok örömöd benne, csúcs cucc nagyon!

Még mindig le vagyok sokkolva amúgy hogy ilyen cuccok megszerezhetők ingyen. Imádom.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Hentes írta:
Jól bevásároltál, gratulálok hozzá!mosolygó smiley Van aki kételkedik egyébként a Shopban?meglepett smiley
Minden második új ember két dolgot kérdez: "Hogyan működik?" és "Tényleg elküldik-e a terméket?" mosolygó smiley
Tudod nehéz elolvasni a shopban lévő leírásokat és felfogni, hogy honnan is származnak a cuccok... mosolygó smiley

Gratula totyak és kellemes ünnepeket mindenkinek! mosolygó smiley

válasz erre

Hentes

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Jól bevásároltál, gratulálok hozzá!mosolygó smiley Van aki kételkedik egyébként a Shopban?meglepett smiley

válasz erre

zender

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Irigyellek!mosolygó smiley Nekem még sok kell egy ilyen cumóhoz!mosolygó smiley

Gratulálok hozzá!

válasz erre

wegh

11 éve, 4 hónapja és 21 napja

Gratulálok a ramokhoz és a pólóhoz! röhögő smiley És szeretném megköszönni én is marconak, és persze a GC stábnak is, hogy ilyen rengeteg jó dologgal árasztanak el minket. (Én most nem sorolom fel miket rendeltem eddig, mert nagyon sok cucc volt már röhögő smiley ) Ja és kellemes ünnepeket mindenkinek kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaBotyi profilja