Sokan nem tudják hogy valójában milyen nagy számban találhatók nők a videójátékosok között, gyakorlatilag a PC-ken és konzolokon játszók fele nő. Ahol erről statistikát vezetnek, ott Dániában a legkisebb a női gamerek aránya, de még ott is 42%-on áll a mérleg, ami lehet hogy első olvasatra hihetetlennek tűnik, pedig igaz.
A lányok számának növekedése az 1990-es évek óta megállíthatatlan, ’98 környékén átlagosan a játékosok 21%-a, 2008-ban 35%-a volt nő, 2010 óta pedig fele-fele a két nem megoszlási aránya videójátékosok között. Attól hoyg virtuálisan lövöldöznek, vagy autót lopnak, verekednek, a nők mégiscsak nők, amire oda kell figyelnünk.
A HyperX Cloud II Pink vérbeli gaming hardver, hiszen csak a színe az, ami a lányok egyik kedvencévé teheti az egyébként sok játékos által már régóta szeretett perifériát. Ez a fajta nyitás a gyengébbik nem képvidelői felé már régen váratott magára, hiszen tudjuk hogy rengeteg nő játszik, sőt a számuk egyre nő. Nem csak otthon LoL-oznak vagy tolják a CS-t, hanem egyre többször jelennek meg rendezvényeken, sőt sorra nyerik is meg azokat.
Való igaz hogy a játékos perifériák eddig nem igazán készültek pinkben, lilában vagy épp rózsaszínben, azonban a jövőben ez mindenképp válozni fog. Bizonyára Nektek is van gamer csaj ismerősötök, a Game Channel olvasói között is szép számmal akadnak, nekik reméljük kellemes meglepetést okoz hogy nem csak piros vagy fehér színben lehet kapni most már ezt a kiváló fülest.
Tervezünk más perifériát is kiadni kifejezetten női gamerek számára és remélhetőleg a többi gyártó is követi a példánkat. Való igaz, hogy tabletben, mobilban, sőt laptopban is van már olyan termék ami kifejezetten nekik készül, azonban periféria még nem nagyon található a felhozatalban.
Érdekel minket a véleményetek: Ha több, kifejezetten nőknek szóló gamer hardver lát napvilágot, szerintetek még több csaj játékossal találkozhatunk a jövőben, vagy a gamer vér az gamer vér és ez nem befolyásolja a játékosok nembeli megoszlását? Esetleg idővel a fiú játékosok létszámukban alulmaradnak a csajok mögött?
csirkee
10 éve, 6 hónapja és 3 hete😮 de jól néz ki! Nem is a pink a lényeg hanem a fehér! Kell egy ilyen.
És igen, több csajos gamer cucc kell, hogy csillogni tudjunk a kockák között. 🙂
kpal
10 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn nem ismerek gamer csajt csak natúrt ,de ez nekik szép ajándék. 🙂
nefaria
10 éve, 6 hónapja és 3 heteHúúúúúúú de gyönyörű! *.*
csirkee
10 éve, 6 hónapja és 3 hete😄😄 Natúrt? Az milyen?
wegh
10 éve, 6 hónapja és 3 heteHát nem is tudom, itt az oldalon se sok jánykát látni és nem is ismerek túl sokat, épp csak mutatónak párat 😄 De a kezdeményezés dícséretes.
rdave
10 éve, 6 hónapja és 3 heteKét opció lehet, hogy mire gondol; nem gamer vagy meztelen… 😄
ryuthestar
10 éve, 6 hónapja és 3 heteJó kezdeményezés! Páran biztosan fogják értékelni.
Szerintem aránylag, mindig több fiú/férfi lesz a gamer táborban, viszont idővel biztos fog csökkenni a szakadék a két réteg között. Aminek személy szerint azért örülök. 🙂
Gamer csajból pedig én se sokat ismerek, de barátnőnek egyik se pálya…vagy foglalt vagy nem az esetem…vagy én nem neki. 🙂
paulmarlow
10 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn a sima tejszínes csajra gondoltam…mert ha már van Eperke meg ilyenek…akkor Natúrkának is lennie kell.
marco
10 éve, 6 hónapja és 3 heteAzmiaz: Eperke? 😮😮😮
rdave
10 éve, 6 hónapja és 3 heteNév. 😄 De asszem a Bodza, az Áfonya és a Málna is anyakönyveztethető. 😄
kpal
10 éve, 6 hónapja és 3 heteAkit hideg hagy a játék világ,max zene miatt venne fülest. 😄
Bár más értelmezés is van a „natúrra” 😄 XD
kpal
10 éve, 6 hónapja és 3 heteOtt a pont! 😄
kpal
10 éve, 6 hónapja és 3 heteMinden lehet rajta annál jobb… 😄 😉 XD 😄
totyak
10 éve, 6 hónapja és 2 heteSzerintem attól, hogy lány valaki, nem feltétlenül rajong a csajos színekért. De azért nyilván lesz, aki örül ennek a kezdeményezésnek.
bvektor
10 éve, 6 hónapja és 2 heteRengeteg „cuki csajos” facecam-os streamer csaj van, ezen meg két b*aszott nagy HyperX logo. Ha csak páran kezdik el használni már akkor megérte más varrást és bevonatot a fémen használni (a többiből ugye eddig is volt fehér) a reklámérték miatt.