Huff nincs egyedül. Több millió ember retteg világszerte attól, hogy 2012. december 21-én hatalmas kataklizma éri a földet. A számos szekta, szervezet által felkapott apokaliptikus várakozás szerint a maja naptárból következteti ki a csapás dátumát. A 2012-fóbia újabb világvége megfilmesítésére ihlette Roland Emerichet, akinek már nagy gyakorlata van a hasonló témájú filmek rendezésében. Filmjeiben vagy földön kívüli civilizáció támadja meg a földet (A függetlenség napja), vagy megfagy a fél világ (Holnapután); legújabb, 2012 című alkotását jövő nyáron szándékozik bemutatni ? aztán jöjjön, aminek jönnie kell. A new age prófétái által is hirdetett apokalipszis hívei szerint minden jel egyértelműen egy irányba mutat: négy év múlva véget ér a földi civilizáció. Azt mondják: ez nem a 2000-re várt Y2K-pánik felmelegített változata, most sokkal komolyabb dolgokra kell felkészülni, mint a komputerkódok elromlása.
Az alapelmélet szerint a négy év múlva bekövetkező apokalipszisnek azért kell eljönnie, mert a maják ősi naptára eddig számolja csak az időt, helyesebben, ha a maják naptárát átszámoljuk a Gergely-naptárra, akkor ez 2012. december 21-ével véget ér. Ez pedig fontos jel, vélik egyesek, akik már el is kezdték a felkészülést. Az amerikai ABC hírtelevízió riportja szerint nem is kevesen vannak, akik komoly erőfeszítésekkel készülődnek a világvége túlélésére. Patrick Geryl például, aki korábban egy francia olajcégnél dolgozott, feladta állását, mivel úgy érzi, annyi pénzt gyűjtött össze, ami kitart 2012 decemberéig. Véleménye szerint ezek után már úgysem pénzre, hanem hasznos túlélőszerkezetekre lesz szüksége, amelyekről tizenegy oldalas listát vezet ? ezen olyan praktikus dolgok szerepelnek, mint víztisztító készülék, gázmaszk, talicska.
A túlélőfelszerelések iránti növekvő igényre való tekintettel Dennis McClung arizonai üzletember a feleségével saját vállalkozást alapított, amely weblapján keresztül (www.2012supplies.com), az interneten értékesíti a túléléshez szükséges alapvető kellékeket: 12 dollárért víztisztító tablettákat ajánl, 15 dollárért alap gázmaszkot kémiai és biológiai támadás ellen, de 500 dollár körül már hermetikusan záró vegyvédelmi ruhát is lehet kapni, légzőkészülékkel. Azok pedig, akik az energiaellátást szeretnék a kataklizma utánra is biztosítani, találnak itt napelemet vagy szélturbinát szerényebb és erősebb kivitelben is. Ez utóbbiért már jobban bele kell nyúlni a pénztárcába, mivel közel 2000 dollárba kerül. McClung, aki maga is hisz abban, hogy 2012 a világvége éve lesz, arról számolt be, hogy az üzlet egyre jobban megy; annak ellenére, hogy a nagy napig még négy év van hátra, hetente több ezren látogatják meg a weboldalt, sokan Indiából, mások Hollandiából, a legtöbben persze az Egyesült Államokból; a legnagyobb kereslet a sürgősségi orvosi felszerelések és a víztisztítók iránt mutatkozik.
A webáruház egyik törzsvásárlója a huszonöt éves Thomas Lehman, aki tizenkét éves kora óta tanulmányozza a 2012-es év eseményeivel kapcsolatos jövendöléseket. ?Bármi is történik, megpróbálok rá felkészülni. Azt tanulmányozom, hogyan tudok független lenni a rendszertől, elektromosságra, járművekre, alternatív energiaforrásokra gondolok. Most tanulom, hogyan lehet olaj nélkül élni, gyakorlatilag teljesen önellátóként? ? mondja Lehman. ? Ha ez a dolog megtörténik, lesz mit ennem. Tudok vadászni, halászni, vizet tisztítani.?
Kérdés persze, hogy valóban megtörténik-e, és ha igen, mi? Stephen Houston, a Brown Egyetem antropológusprofesszora szerint, aki a maja hieroglifák szakértője, a most közkézen forgó 2012-es jóslatoknak semmi közük nincs a maja próféciákhoz. A maja időszámítás több mint ötezer éves ciklusa ugyan valóban véget ér 2012-ben, de egyben újra is kezdődik anélkül, hogy a maják bármilyen katasztrófát kötöttek volna ehhez a dátumhoz.
A maja kultúrával foglalkozó történészeket, régészeket egyre nagyobb bosszúsággal tölti el a világvégevárás, illetve az, hogy mindezt a maja próféciákra, szimbólumokra és naptárra építik. ?Bejött egyszer az irodámba egy férfi, hogy egy bizonyos maja falfestményről kérdezze a véleményem, amelyen egy fészek volt látható. Az illető szerint ez a maja fekete lyukat ábrázolja. Nem, mondtam neki, ez egy madárfészek? ? nyilatkozta a Los Angeles Timesnak William Navarro, a Bostoni Egyetem professzora. Az újság egy, a közelmúltban San Franciscóban rendezett 2012-konferencia kapcsán kérte ki több, maja kultúrával foglalkozó szakember véleményét. ?Ezek félcédulás fickók, akik keresnek egy kis pénzt ezen a rövid ideig tartó üzleten. Így fog ez menni 2012. december 21-éig, amikor majd a maja naptár újraindul, mint a kilométeróra, és minden rendben lesz? ? állítja Navarro. Hasonló véleményen van David Stuart, az austini Texas Egyetem maja történésze is, aki szerint ?nem a legjobb kihasználása az időnek és az agysejteknek, ha valaki a maja múltban keresi a választ a modern gondokra?.
Ha a majákkal kapcsolatos aggodalmakat sikerül is elhessegetni, azért a veszély még nem múlt el. Bármikor a földnek ütközhet ugyanis a titokzatos X-bolygó, amely ? legalábbis a bulvárlapok címoldalán ? rendszeresen felbukkan. Legutóbb 2003-ban kellett volna a Nibirunak is nevezett bolygónak elhaladnia a Föld mellett. Az akkori riadalom szerint ez a kozmikus találkozás gyökerestől megváltoztatta volna a földi klímát, felcserélte volna a mágneses pólusokat, és még sok más globális bajt is vártak az X-bolygótól. (Naprendszer-ellenes szervezkedés. Hetek, 2002. május 17.). Nos, ami nem sikerült a Nibirunak 2003-ban, még összejöhet 2012-ben, úgyhogy az összeesküvés-elmélet hívei szerint most már biztosan elkerülhetetlen a katasztrófa.
A Nibiru létezésében hívők szerint a rejtőzködő bolygót még a sumérok fedezték fel, akik azt is megállapították, hogy a bolygó közel 3600-4000 évenként kerül földközelbe, amelynek eredménye számos katasztrófa és korszakváltás. A Nibiru-hívők a bolygó legutóbbi áthaladásával szeretnék megmagyarázni a zsidók Egyiptomból való kivonulásakor bekövetkezett csodákat, meglehetősen kevés sikerrel. A rejtőzködő bolygó állítólag hamarosan újra földközelbe érkezik, méghozzá két fázisban: először 2009-ben, majd 2012-ben. Érdekes módon az évi több milliárd dolláros költségvetéssel működő és közel húszezer alkalmazottat foglalkoztató NASA nem vette még észre a közeledő bolygót, mint ahogyan egyetlen társ-űrügynökség sem (vagy észlelték már, de persze eltitkolják ? tudják, mint az ufókat). Hiába a Hubble-teleszkóp, a Naprendszer széléhez közeledő Voyager szondák, még nem sikerült igazolni, amit ?mindenki? tud, vagyis hogy egy ismeretlen bolygó a Naprendszerben felénk közelít.
Vagy mégis? Japán kutatók a nyáron számoltak be arról, hogy elképzelhető, hogy a Naprendszer még egy bolygóval rendelkezik. A csillagászok szerint a Föld-méretű feltételezett bolygó a Naprendszer szélén található Kuiper-övben helyezkedik el mintegy 100 asztronómiai egységre a Naptól. Az X-bolygó létezéséről tehát a tudomány mindössze ennyit tud, vagyis egyelőre nagyon keveset. Semmi sem támasztja alá a 3600 éves ciklust, a 2012-es földközelséget, sem semmi mást, amit a Nibiruról állítanak. A téma feldolgozottságának minőségére jellemző, hogy a Wikipediában a Nibiruról szóló bejegyzést törlésre ítélték az internetes enciklopédia szerkesztői.
Nos, ha meg is úsznánk a titkos bolygó közeledését, akkor is még számos veszély leselkedik ránk, természetesen mind 2012 környékén. A közeledő apokalipszis értelmezéséhez újra csatasorba állították Nostradamust, akiről tudjuk, hogy már ?mindent? megjósolt előre, legyen szó Oszama bin Ladenről vagy 2001. szeptember 11-éről. A francia jós homályos szövegeiből azt feltételezik, hogy Olaszországban polgárháború tör ki, amelynek során a tömeg lerohanja a Vatikánt, és megöl számos bíborost, a pápát pedig menekülés közben gyilkolják meg. Ezt követően ? mondja a Nostradamus-értelmezés ? három pápa fog egyidejűleg uralkodni, majd a pápai hivatalt biztonságos helyre költöztetik, ahol megválasztják az ?igazi? pápát. A prófécia egy harmadik világháborúról is beszámol, amelynek középén egy üstökös csapódik be majd a Földbe, és az ezt követő árvíz hatalmas földterületeket fog elárasztani.
Mások a 12. századi ír püspök, Malachiás listáját emlegetik, amely szerint a jelenlegi után már csak egyetlen pápa fog uralkodni. Szintén kezdenek népszerűvé válni a modern fizika atyjának, Isaac Newtonnak az apokalipszissel foglalkozó írásai. Newton az ószövetségi prófétai könyvek alapján arra következtetett, hogy 2060 előtt véget ér a történelem jelenlegi korszaka. Egyes értelmezések szerint Newton is számolt egy 2012-ben bekövetkező kataklizmával. Ráadásul a NASA is megerősítette, hogy négy év múlva rendkívül erős napfolttevékenység várható.
Nincs menekvés tehát, újra sokat fogunk hallani az apokalipszisről 2012 előtt. Ha az X-bolygó nem is, Emerich filmje biztosan eljön, és várhatóan még a maja naptár vége előtt kasszasiker lesz.
(forrás: www.hetek.hu)
lac
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNa megyek is pelenkát cserélni… szörnyű, hogy mennyire igaz „az egy bolond százat csinál” kifejezés. Mindjárt gyártok is egy elméletet… készüljetek😄 Egyébként az X-bolygóról hallottam/olvastam már én is, méghozzá a következőt: van. Állítólag a Neptunusz után még van egy bolygó, amiről semmit nem tudni, csak hogy éppen benne van a nap gravitációs terében…
shade
16 éve, 3 hónapja és 1 heteEzért X bolygó. 😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 heteEz baromság, úgy értem ti hisztek a jövőbelátásban vagy a további hasonló szarságokban. A maják naptára véget ér 2012-ben, jólvan, bármelyik másik évre is ki lehetne találni ennyi okot, hogy miért pusztulhatna el a föld.🙂 Ettől független érdekes volt olvasni. Az ötös boritékolva.
lac
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNemár?!?! Wow… tudtam én, hogy van valami turpisság a dologban😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 heteIgen,közeleg Armageddon,de a pontos dátumot csak Isten ismeri.A Biblia beszél Isten nagy háborújáról,melyben megtisztítja a földet a gonoszságtól és a bűntől,de megóvja azokat,akik Őt szolgálják …stb.
marco
16 éve, 3 hónapja és 1 heteAnnyira sokat tudnék elmélkedni a dologról, hogy inikább nem teszem. Az biztos, hogy lesz 2012-ben változás, minthogy minden évben, minden hónapban, hétben, napban és másodpercben is van. Hogy világvége lesz-e? Szerintem nem. De történhet ismét világméretű változás valamiben. És a hívőknek lesz mire mutatniuk: „Látod, megtörtént? Csak ügyesek voltunk és elkerültük a nagyobb bajt!…”
shadow_1
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNA AZT VÁRHATOD HOGY ÉN EZT ELOLVASSAM XD inkább fricivel dámázok msn-en
shadow_1
16 éve, 3 hónapja és 1 hetete olvasod a bibliát vagy mi?😄
shadow_1
16 éve, 3 hónapja és 1 hete2012 az armageddon az emberiség elpusztitotta saját magát a III. Világháboruban és csak a hódok maradtak életben ám rátaláltak egy élő organizmusra amit a SÜLTKRUMPLI TARTOTT ÉLETBEN
lac
16 éve, 3 hónapja és 1 heteMegint egy AF-es… egyre jobb😄
shadow_1
16 éve, 3 hónapja és 1 heteja 😄
marduk
16 éve, 3 hónapja és 1 heteEzt még nem lehet tudni.A tanáromnak azt mondták hogy őt meg megfőzik üstben 2000-ben de még él és virul.Sztem az egyház csak rémígeti az embereket…
valko2
16 éve, 3 hónapja és 1 hetemost erre mit mondjak:úristen emberek! itt az idő mobilwcket vásárolni, és felkészünli a nagy wccsésze- robbanásra, ami holnap fog bekövetkezni, és ezt úgy számoltam ki, hogy a mai dátumból (október 10.) kivontam hetet, majd hozzáadtam a kapott számhoz hozzáadtam nyolcat. Ezt már évek óta számolom, és elkezdtem kifejleszteni a legmobilabb toi toi-t… hehehe
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 heteAz tulzás,hogy olvasom🙂 Részleteket olvastam belőle,mert érdekelt….Amúgy nem vagyok vallásos,( még nem döntöttem el,hogy az legyek e🙂 )
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteItt beszél mindenki hogy”Ááá nemlesz itt semilyen világvége meg pusztulás” De fú mekkorát nézne ha télleg bekövetkezne. xD
marduk
16 éve, 3 hónapja és 1 heteAkkor meg lesz.De sztem ezen nem kell aggódani
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 heteMilyen hódok? A vidrák lesznek az emberiség után a legfejlettebb faj. Még ha csak a south parkra hivatkozunk is!🙂 Hódok? Ugyanmár, a vidrák, a vidrák.😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 heteJut eszembe, nemrég kezdődött el 3 hónap kihagyás után a South Park 13. évadának a folytatása! 😄 3hónapnyi szünet után ütős rész lett.😎 Dead Celebrities a címe.
lac
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNa és mi van a rákemberekkel?😮 Velük sem árt óvatosnak lenni😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 heteUhh, igazad lehet. 😄 Ők a föld alatt túlélnének bármilyen apokalipszist! 🙂
shade
16 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem ha elpusztul a föld (amit rohattul kétlek, de kitudja) akkor nem urarhatja utána senki. xD Logikus nem? xD
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 heteDe te nem ismered a ráknépséget, meg a tengeri vidrákat!😛
shade
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNem de én leszek az aki a földre hozza az utolsó élő organizmust. 😄 És sültkrumplival etetem majd. 😄 Az az élő organizmus pedig nem más lesz mint…egy hadsereg pombermaci. xD
lac
16 éve, 3 hónapja és 1 heteAz nem kannibalizmus?
dorcika
16 éve, 3 hónapja és 4 napjaErről én is néztem pár hónapja egy rövid ismertetőt…Mi lesz a Földdel…Leadtak benne mindent, ezt a meteort is. Állítólag készíteni fognak olyan rakétákat, amik képesek lesznek eltéríteni a Földtől pár km-re. A Föld további fennmaradását már nekünk kell elintéznünk.