Elsőként magáról a Taiwan Excellence Awards-ról ejtenénk pár szót, hiszen egy viszonylag régóta megrendezésre kerülő és igen nagyra tartott eseményről van szó. Az első ilyen rendezvényt ugyanis 1993-ban rendezték meg, ami az informatikai és szórakoztatóipar fejlődési ütemét tekintve jóval többnek számít, mint a valós évek. A termékeket több kategória szerint díjazzák, a gyártók pedig nagy elismerésnek tekintik azt, hogy az ő termékük nyeri meg az adott kategóriát. Cégünket ráadásul igencsak nagy megtiszteltetés érte, hiszen 13 díjat ítéltek meg különböző termékeinknek, melyek valóban szinte teljesen eltérő kategóriákban lettek győztesek, ami szintén azt tükrözi, hogy az MSI minden termékcsaládban a legjobbra törekszik.
A díjazottak között találhatjuk például az Z87M GAMING mATX alaplapot, mely kompakt méretével ellentétben a legtöbb játékos igényeinek tökéletesen megfelel. Természetesen felszereltük minden olyan technológiával, mely a jobb játékélményt és a kimagasló megbízhatóságot hivatott elősegíteni. Ugyancsak díjazták az MSI GS70 laptopot, mely a világ legkönnyebb és legvékonyabb 17 hüvelykes hordozható játékgépbe. Ez a laptop ugyanis 2,6 kilogrammnál is kevesebbet nyom, valamint a 2,5 centiméter körüli vastagságát is bűn vastagságnak nevezni. Az Intel Core i7-es processzor és az erős nVIDIA GeForce GTX 765M grafikus kártya már csak hab a tortán.
A GT60 3K Edition sem maradhatott győzelem nélkül, hiszen valódi innovációt kínál azoknak a játékosoknak, akik a lehető leglenyűgözőbb képet szeretnék látni játékok vagy multimédiás tevékenységek közben. A 3K WQHD+ kijelző ugyanis 2880 X 1620 pixeles felbontást kínál. A játékra kiválóan alkalmas laptopok mellett az MSI AG2712A Gaming All-in-One PC is díjazásra került, hiszen ez a világ első vibrálásmentes kijelzővel szerelt AiO gépe. A remek összeállításnak köszönhetően a vásárlóknak több évig nem kell majd foglalkozniuk a számítógép erősítésével, hiszen minden játék tökéletesen fog mutatni a 27 hüvelykes Full HD megjelenítőn.
További díjazottaink között szerepelt még a GK-601 Dragon Edition mechanikus billentyűzet, valamint az abszolút felsőkategóriába tartozó MSI N780 Lightning grafikus kártya is. A felsorolt termékekből jól látszik, hogy a játékosoknak szánt kínálatunk legtöbb tagja valódi innovatív megoldásokat rejt, melyek nemcsak a mindennapos használat során mutatkoznak meg, hanem a szakmai elismeréseket is szorgosan gyűjtik.
Reméljük sikerül egy kissé különleges hangulatú írással előállni, mely eddig nem igazán taglalt nézetekből mutatja be cégünket. A felsorolt és természetesen bármely más MSI termékekkel kapcsolatban természetesen továbbra is várjuk hozzászólásaitokat. Továbbá szeretnénk utólag is minden kedves olvasónknak sikerekben és boldogságban gazdag új esztendőt kívánni!
vendeg
12 éve, 1 hete és 10 órájaKomoly felhozatal! Egy 27 colos monitoron azért már én is ellennék!🙂
vendeg
12 éve, 1 hete és 10 órájaNem semmi eredmény! Grat hozzá srácok! MSI powa!🙂
vendeg
12 éve, 1 hete és 5 órájaAlaplapom MSI, most tervezek videókarit is venni, az is az lesz!🙂
csirkee
12 éve, 1 hete és 5 órájakomoly eredmények 😮 gratula az MSI-nek, ezek szerint tényleg nagyon jó dolgokat csináltok
msi_blogger
12 éve, 1 hete és 4 órájaSzuper! Melyik kártyát tervezed megvenni?
Többieknek köszönjük a gratulációt! 🙂
ace2
12 éve, 1 hete és 3 órájaNem semmi! Gratula MSI a jó eredményekért !😄
vendeg
12 éve, 6 napja és 13 órájaEz most kicsit marketingízű bejegyzésre sikeredett, de mindenképp gratula a díjakhoz, mert nyilvánvalóan megérdemlitek!🙂
vendeg
12 éve, 5 napja és 22 órájaGratula a sok címért! Legjobb az MSI.
kpal
12 éve, 5 napja és 22 órájaBoldog Új Évet! Gratulalok ez bizonyéték mennyire élen van az MSI , egy újabb kedvenc márka van most már a listámon 🙂
axelpsycho
12 éve, 1 napja és 14 órájaGrt
agyas
11 éve, 11 hónapja és 3 heteJó lett🙂
Gratulálok, sok sikert a továbbiakban is!
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 heteAzta gg
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 heteAzta gg