Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az éjszakai órákban lezajlott Official Xbox Podcast részeként végre megerősítést nyertek azok a pletykák, amelyek napok óta lázban tartják a játékvilágot, miszerint valóban megjelenhetnek-e majd más platformra az Xbox exkluzívjai. Az eseményen belül maga Phil Spencer rakott pontot az ügy végére, aki megerősítette, hogy a hírek igazak voltak, első körben azonban csak négy darab játék esetében tervezik azt, hogy kiveszik az exkluzív programból és más platformokra is megjelentetik majd. Hogy melyek lesznek ezek?
Hivatalos megerősítés még nincse, de Phil szerint a Starfield és az Indiana Jones and the Great Circle egyelőre nincsenek köztük, viszont az Xbox-vezér hozzátette, hogy ebben az iparágban soha nem lehet teljesen kizárni azt, hogy egy adott játék más platformokra is megjelenjen, de nem akar hamis ígéreteket tenni.
Érdekesség, hogy nem sokkal a fentiek után a podcastben volt egy vágókép, amelyben feltűnt a Minecraft, a Starfield, a Forza Motorsport és a Halo Infinite is, aminek hatására rögtön beindultak a találgatások, hogy talán utóbbi két franchise ott lehet az első fecskék között, amelyek a PlayStaion és a Nintendo platformjait is meghódítják. Meglátjuk!
vape
1 éve, 11 hónapja és 4 napjaNa ez nagyon meglepett! 😮
mobydick
1 éve, 11 hónapja és 4 napjaA Halo is? 😮 az igen!
ronalddo
1 éve, 11 hónapja és 4 napjaNagyon kíváncsian várom. Indynek azért örültem volna.
fighterlaci
1 éve, 11 hónapja és 4 napjaNintendón azért igen korlátozottak a lehetőségek…