Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts bemutatta az első hivatalos kedvcsinálót a FIFA-sorozat után a virtuális futball játékok legújabb szintjét kínáló EA Sports FC 24-ről, aminek jóvoltából egy kicsit közelebb kerültünk a végeredményhez. A mozgóképből ugyanis kiderül, hogy a játékban a férfiak és a nők egyaránt helyet kaptak, sőt nemcsak a legnagyobb sztárok, hanem a kevésbé ismert focisták is. Noha a játékmenetből ez a kedvcsináló még semmit sem mutat meg, ellenben a készítők elmondása szerint még ezen a héten pótolják elmaradásukat, és július 13-án bemutatják nekünk az első gameplay előzetest is.
Addig azonban be kell kérnünk az alábbi mozgóképpel, ami egyáltalán nem sikerült rosszul, és arra mindenképpen nagyszerű, hogy eloszlassa egy kicsit a rajongók kételyeit azzal kapcsolatban, hogy a FIFA után is van élet.
mobydick
2 éve, 6 hónapja és 1 heteAnnyira nem bejövős.
patrik94
2 éve, 6 hónapja és 1 heteHát mondjuk ez sokat nem mutat még.
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 1 heteTeljesen, alapjaiban más mint a Fifa! NEM.