Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard következő dark fantasy akció-szerepjátéka, a Diablo IV sem ússza meg szivárgás nélkül, egy masszív anyag került ki a netre a Diablo sorozat negyedik részéről, amiben a játékmenetbe, a harcrendszerbe és a játék világába nyerhettünk betekintést. A GTA6 kiszivárgott felvételei után itt a következő friss anyag, ezúttal a Redditen kezdett el terjedni egy kiszivárgott felvétel a Diablo IV-ről. A kiszivárgott infók alapján a Blizzard egy zárt körű tesztet tartott a stúdió munkatársai számára, valaki pedig elkezdte élőben közvetíteni a játékot. Amennyiben a Blizzard még nem töröltette a videót, itt tudjátok megnézni.
A látottak alapján a szériára jellemző sötét, darkos hangulat továbbra is jelen lesz, a grafikai elemek, animációk, karakterek, zenék pedig nagyjából már készen vannak. A videóban egy barbár karakterrel mászkál a játékos a nyílt pályán, kíváncsian várjuk, hogy a végleges verzió mennyiben lesz másabb, mint a kiszivárgott játékmenet.
A játék alfa változatról eddig csak jókat hallottunk, a tesztelők szerint a Diablo IV korai változata kifejezetten jól sikerült, bízunk benne, hogy a végleges változattal sem fog mellélőni a Blizzard. Egy bétatesztnek mindenesetre most már igazán itt lenne az ideje.
muki
3 éve, 3 hónapja és 3 hetePrivate test build szám rajta van, az idióta nagy eséllyel nem kap több lehetőséget. 😄
mordorer
3 éve, 3 hónapja és 3 heteHihetetlen hogy mik zajlanak a napokban! 😄
vape
3 éve, 3 hónapja és 3 heteNem értem hova csúszik már ennyit ez a játék… 😖