Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nemsokára további hősökkel bővül a Warner csapatalapú, különböző rajzfilmes, szuperhősös karaktereket felvonultató bunyós játéka, hamarosan ugyanis LeBron James és a Rick and Morty párosa is bekerül a játszható hősök közé. A korábbi pletykák igaznak bizonyultak, tényleg bekerül a verekedős játékba a Space Jam: A New Legacy sztárja. A MultiVersusban LeBron egy igazi ultimate karakter lesz, aki ikonikus kosárlabda-mozdulataival, akrobatikus mozgásával és labdavezetésével kergeti majd az őrületbe az ellenfeleket. A kosárlabda játékos július 26-tól, a nyílt béta indulásától kezdve lesz elérhető.
A másik két bejelentett karakter szintén érdekesnek ígérkezik. Rick Sanchez, a magának való, mogorva tudós a megszokott fegyverével, a portal gunnal érkezik, továbbá meg tudja majd idézni ikonikus segítőit, a Meeseekeket. Morty Smith, az őrült doki unokája és segédje pedig különböző gránátokkal fogja elküldeni az ellenfeleket melegebb éghajlatra.
A dinamit duóból Morty augusztus 9-én, a Season 1 keretein belül debütál. (Sajnos azt még nem tudjuk, hogy Rick egészen pontosan mikor érkezik a játékba, ő is a Season 1-ben érkezik majd valamikor.) A MultiVersus nyílt béta július 26-án kezdődik, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series, és PC-s platformokon tudjátok majd kipróbálni a Warner Bros. verekedős programját.
patrik94
3 éve, 5 hónapja és 3 heteDe hát ez egy gagyi szar. Kit érdekel? 😄
zender
3 éve, 5 hónapja és 3 hetemit keres ez mobilokon kívül… 😮
mordorer
3 éve, 5 hónapja és 3 heteHát ez a játék…. ez nagyon low.
mobydick
3 éve, 5 hónapja és 3 heteNem túl izgalmas.
muki
3 éve, 5 hónapja és 3 heteMég meg sem jelent de már most egy nagy baromság ez a játék. 😄