Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Uncharted mozifilmes futásának befejezéséhez közeledve a PlayStation Productions elégedett lehet az első munkájával, lévén a The Numbers szerint világszerte mintegy 339 millió dolláros jegybevételt ért el, amivel minden idők ötödik legnagyobb bevételt hozó videojátékos filmje lett. A Warcraftot vagy a Detektív Pikachút valószínűleg nem fogja utolérni, de még megelőzheti az Angry Birds filmet, amely 352 millió dollár körül áll. A Sony Pictures nemrég jelezte, hogy az adaptáció egy új sikerfilm-franchise kezdetét jelenti a cég számára, de egyelőre még nem jelentették be a folytatást.
A szervezet más PlayStation-termékek nagyvászonra adaptálásán is dolgozik, többek között a Ghost of Tsushimán és a Twisted Metalon is.
ronalddo
3 éve, 9 hónapja és 3 heteAmilyen hype volt, nem csoda.
vape
3 éve, 9 hónapja és 3 heteÖnmagában is megállja a helyét, a játék ismerete nélkül, és nem is rossz kalandfilm, nem vagyok meglepve.
fighterlaci
3 éve, 9 hónapja és 3 heteNem gyenge eredmény, főleg annak fényében, mennyi film lett már játékokból! 😮
patrik94
3 éve, 9 hónapja és 3 heteJó kis kalandfilm lett.
neo1989
3 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn nem a premierre ültem be és tömve volt a terem.