Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Eredetileg úgy szólt a fáma, hogy most júliusban a Sony lelövi a PS Vita digitális áruházát, azonban szerencsére idejében kapcsoltak, hogy nem lenne túl praktikus lépés, főleg abban a tekintetben, hogy mára már szép közönsége lett az elhanyagolt konzolnak. Ennek ellenére valami rossz hír azért mégiscsak jutott, lévén a Kotaku értesülései szerint július 20-án jelenik meg az utolsó játék a PS Vitára, mégpedig a Russian Subway Dogs című, PC-n már 2018-ban debütált program.
A játék fejlesztője, Miguel Sternberg, amikor meghallotta, hogy 2021-ben lelövik a PS Vita digitális áruházát, borzasztóan rákapcsolt az alkotásra, és úgy fest, hogy sikerült időben befejeznie a szoftvert – már amennyiben a Kotaku értesülései helyesek. Onnantól viszont vége a mókának, nem lesz több újdonság a konzolra.
patrik94
4 éve, 6 hónapja és 1 heteAnnyira nagyon kár hogy hagyta a Sony menni a levesbe… 🙁
vape
4 éve, 6 hónapja és 1 heteSajnálom ezt a cuccost.
soami
4 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn is sajnálom nagyon mert nekem van, de a Sony elég szemét módon elbánt vele, pedig a mai napig szoktam játszani rajta.
mobydick
4 éve, 6 hónapja és 1 heteBakker nem is tudtam, hogy még van rá játék. 😮
muki
4 éve, 6 hónapja és 1 heteRIP Vita. 🙁 Olyan nagyon kár érte de tényleg.
xelosz
4 éve, 6 hónapja és 1 hetePedig de menő lett volna egy új vita amin ment volna a ps now is mondjuk rendesen.
De tény és való a mobil vonal lesz a jövő. Az ember megveszi 200-300k hozzá csap egy dokkolható controllert azt csapathatja a geforce now-on vagy game pass, ps now, és szerintem előbb utóbb a nintendo is nyit. utóbbi szerintem még a natív cím futtatást is megkísérelheti hiszen a switchből is mit kihoznak bakker. A mai telefonok meg már most köröket vernek hardware-ben a switchre.
ipet
4 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn a mai napig használom. Főleg akkor, ha munka miatt utazok valahova (mint ahogy most is) – sokkal kényelmesebb játszani vele, mint egy Switch-en (nekem). Meg a két gép kijelzője sem említhető egy lapon, ugye 😄
soami
4 éve, 6 hónapja és 1 heteA Nintendo elég régóta csinálja a játék streamelést csak kevés játék van ami így érhető el rá, kb 5-6 darab de a Control az egyik, múltkor ki is próbáltam,mert van hozzá demo, meglepően jól futott ami annak fényében vicces, hogy az xcloud meg laggol nálam mint a fene, szóval vicces nem vicces a Nintendo ezt jobban csinálja, csak mint írtam nagyon kevés ilyen cím van ami így fut.