Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jason Schreier, a Bloomberg újságírója egy igencsak vaskos anyagot tett közzé az értesülései alapján, melyben benne foglaltatik, hogy bár a Sony Bend akart Days Gone 2-t készíteni, ellenben a Sony úgy határozott, hogy elkaszálja a projektet. A vegyes fogadtatás miatt döntöttek úgy, hogy nem lesz második etap a zombis mókához, azonban most elviekben a Sony Bend a Naughty Dognak segít egy multiplayer játékkal - vélhetően ez a The Last of Us Part 2 többjátékos módja. Sőt, egy második csapat a Bendtől eredetileg egy új Uncharteden ügyködött, viszont a Sony levette őket a munkáról, és helyette most egy új IP-n dolgoznak.
Továbbá Schreier szerint a Naughty Dog dolgozik az első The Last of Us remake-jén, amit eredetileg a Visual Arts Service Group fejlesztett, míg nem átvették tőlük. Egyébiárnt a Bend srácai maguk kérték meg a Sony-t, hogy vegyék le őket az Unchartedről, hogy a saját IP-jükön dolgozhassanak, ezen kívánságuk pedig márciusban teljesült is.
Ezenfelül Schreier említést tesz arról is, hogy a stúdión belül eléggé felkavarja a dolgokat, hogy a Sony nem hajlandó kreatív rizikót vállalni, és gyakorlatilag megszállottjai lettek a blockbustereknek.
imperator
4 éve, 9 hónapja és 1 heteMindenhol remake-t írnak, de szerintem remaster akarna lenni, bár az is volt már. Remake-nek nincs semmi értelme, mert kb ugyanannyi idő és pénz lenne elkészíteni, mint egy 3. részt
tommy
4 éve, 9 hónapja és 1 heteNa ne! 😮
patrik94
4 éve, 9 hónapja és 1 heteHát elég nagy butaságot csináltak ha ez igaz. 🙁
vape
4 éve, 9 hónapja és 1 heteAlig pár éves, minek kéne ezt felújítani? 😮 Ráadásul úgy hogy közben törölnek is valamit, ami viszont érdekes lenne. 🙁
mordorer
4 éve, 9 hónapja és 1 heteRemélem ez csak egy megkésett áprilisi tréfa…
zender
4 éve, 9 hónapja és 1 heteNoooooormális? 😮
golem
4 éve, 9 hónapja és 1 heteEz valami buta pletyka lehet. Nagyon jól sikerült a days gone, kell belőle még egy.
totyak
4 éve, 9 hónapja és 1 heteSajnos még nem volt szerencsém a játékhoz, de tervben van. Azt gondoltam, hogy ebből is sorozatot akar a Sony, mint nagyjából minden sikeres exkluzívjából. Meg aztán a PC-re való portolás is azt sejtette számomra, hogy itt folytatás van a levegőben.