Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak fontos megállapodás született a Koch Media és a Bloober Team között, a kiadó ugyanis bevállalta, hogy dobozos kiadásban is elérhetővé teszi a csapat két nagyszerű játékát, az Observer: System Redux-ot és a The Medium-ot. Nagyjából ez minden, amit a nagy megállapodásról, illetve összeborulásról tudni lehet jelenleg, pontos dátumokat ugyanis még egyik projekt kapcsán sem hallottunk, de az idei évre tervezett premierekre nagyjából már mérget lehet venni.
Az Observer: System Redux egyébiránt digitális formában még tavaly novemberben jelent meg PC-re, PS5-re és Xbox Series X-re, míg a The Medium szintén csak letölthető változatot kapott, az idén januárban jelent meg PC-re és Xbox-konzolokra.
vape
5 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon korrekt! 🙂
muki
5 éve, 2 hónapja és 2 heteAddig jó amíg vannak dobozos játékok. Amikor már nem lesznek, az én vásárlási szokásaim drasztikusan megváltoznak.
direktor
5 éve, 2 hónapja és 2 heteBiztos megvolt az oka, hogy bevállalták
tommy
5 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon helyes! 🙂 Így nekem is meglesznek. 🙂