Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem jött túl jól a Hardsuit Labs csapatának, hogy menesztették őket a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 projekttől, lévén már nem ők készítik a játékot, így gyakorlatilag okafogyottá vált egy kisebb hadsereget fenntartaniuk. Miután ugyanis a Paradox Interactive finoman eltávolította a projekt mögül a brigádot, a vezetőség úgy határozott, hogy nagy leépítéseket indít el, a Twitterre felkerült beszámolók alapján ráadásul mindez rendkívül eléggé érdekes módon történt, hiszen rengeteg dolgozó egyik napról a másikra veszítette el a munkáját.
A Hardsuit Labs egyelőre nem adott ki közleményt a történtek kapcsán, így nem tudni jelenleg, hogy hány munkatársuk esett áldozatul a leépítési hullámnak, mint ahogyan az sem ismert, hogy mivel foglalkoznak majd a jövőben a fejlesztők.
vape
4 éve, 10 hónapja és 2 heteVan ez így. Ha kapnak végkielégítést akkor szavuk nem lehet.
petrovicsz
4 éve, 10 hónapja és 2 heteElőfordul az ilyesmi.
zender
4 éve, 10 hónapja és 2 heteRengeteg helyen ez a helyzet, sajnos ez egy ilyen időszak. Azért én őket nem féltem, lesz munkájuk.