Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A videojátékok irányításának ma már számos módja létezik, a legkülönfélébb kontrollerek, VR headsetek és egyebek várnak ránk egy kis digitális szórakozásreményében, de Gabe Newell szerint ezzel még korántsem értük el a technológia csúcsát. A Valve társalapítója az új-zélandi News One-nak egy interjúban ugyanis a BCI technológiáról, vagyis az agyalapú számítógépes interfészekről beszélt, melyeket Gabe nagyon sokat tanulmányozott és rengeteget dolgozott is velük az elmúlt években.
A technológia lényege, hogy a felhasználó elméje és számítógépe közvetlenül összekapcsolódhassanak, ami ma már nem a Cyberpunk 2077 egyik eleme, hanem teljesen a jelen, a valóság, melyek a Valve-vezér szerint potenciálisan megváltoztathatják a játékélményt.
Hogy mikor? Newell szerint a Valve kötelékében már dolgoznak egy nyílt forráskódú BCI szoftveren, mely a nyilvánossághoz is eljuttathatná a technológiát, amihez a VR fejhallgatókat is felhasználnák, de hogy mikor lehet mindebből ténylegesen használható, végleges dolog, azt Gabe egyelőre nem akarta feszegetni.
vape
4 éve, 11 hónapja és 3 heteKomoly jövőkép. 🙂 Kíváncsian várom!
patrik94
4 éve, 11 hónapja és 3 heteJól hangzik!
petrovicsz
4 éve, 11 hónapja és 3 heteGondolom milyen vas kell majd hozzá. 😄
neo1989
4 éve, 11 hónapja és 3 heteLehet oltani hogy öreg vagyok, de én inkább maradok az egér- billentyűzet-joy kombonál.
És minőségi játékot gyártsanak a többi nem érdekel.
muki
4 éve, 11 hónapja és 3 heteElőbb egy normális VR szett támogatást mutasson be a nagyfőnök, ne akarjon még gondolattal irányítgatni. xD
grifid
4 éve, 11 hónapja és 3 heteHogyne és még a BAE Systems is átadja a következő generációs hadi technológiáját a Valve-nak,
Gabe meister most talán túl sok kokót szívott unalmában.