Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy rendkívül megosztó, több tekintetben is sértő kutatási anyag látott napvilágot a minap a Royal Panda közbenjárásával, akik valamiért arra akartak választ kapni, hogy a gamerek között kiknek a legmagasabb az intelligenciaszintjük. Mint kiderült, a sort - ha nem is toronymagasan -, de a PC-s játékosok vezetik, akik körében átlagosan 112,3-as IQ szint jellemző, míg a dobogó második helyén a PS4-tulajokat találhatjuk 110,7-es IQ-val, a harmadik helyezett pedig az Xbox-réteg, akik 103,8-as IQ szintet tudnak felvonultatni, míg a Switch-tábor 101,3 pontot, a mobilos közönség pedig 99,4 pontot ért el.
Bár ennek a kutatásnak ebben a formában semmi értelme a feszültség gerjesztésén kívül, a Royal Panda azonban képes volt folytatni a sort azzal, hogy mely videojáték köré csoportosulnak a legmagasabb IQ-szinttel rendelkező emberek.
Mint megtudtuk, ezen a téren a Rainbow Six Siege van az élen a 120,3-as IQ szinttel, de az Among Us mögé is 118,9-es IQ-val állnak az emberek, sőt a harmadik helyen álló Minecraft 116,3-as átlagos felhasználói IQ-szintje is egészen jónak mondható.
mordorer
5 éve, 1 hónapja és 1 heteEz elég nagy hülyeség, főleg h a minecrafttal leginkább a kisebbek játszanak nekik nem lehet olyan magas az iq szintje mint egy felnőttnek.
rdave
5 éve, 1 hónapja és 1 heteRandom bullshit generátor dobta ezt ki?
patrik94
5 éve, 1 hónapja és 1 heteMekkora faszságokkal foglalkoznak emberek.
muki
5 éve, 1 hónapja és 1 heteKirva okosak vagyunk nah. 😄
marco
5 éve, 1 hónapja és 1 heteNekem mindhárom van, most akkor összeadódik, vagy nagyon hülye vagyok, vagy nagyon okos? 😮
gargameth
5 éve, 1 hónapja és 1 heteDe neked van mobilod is, szóval… 😄 Ám ide nagyszerűen illik egy mókás hungáriai ly/jútúbernek az aranyköpése: „… attól, hogy valaki szemüveges, még ugyanolyan növény…”
Neked nincs szemüveged, nekem van, úgyhogy azt hiszem megbeszéltük. Nézd, cikk, hadd írjam meg melegébe.
marco
5 éve, 1 hónapja és 1 heteAz én szemem is romlik, most akkor ha veszek szemüveget, még okosabb leszek, vagy még hülyébb? 😮
Vagy stagnálok. Nem vágom.
gargameth
5 éve, 1 hónapja és 1 heteKontaktlencse, kedves főnök. A jövő szemüvege, illetve a szemüveg jövője, mely már évtizedek óta itt van velünk. Láttál te már fenyegetően kinéző szemüveges embert? Én se, pedig gyakran nézek reménykedve a tükörbe.
tommy
5 éve, 1 hónapja és 1 heteAkkor én a középmezőnyben járok a PS4-gyel. 😄
wickedsick
5 éve, 1 hónapja és 1 heteNa jó, de ha még ezek mellé Fortniteozok is, akkor úgy megvan már a 200 iq?
totyak
5 éve, 1 hónapja és 3 napjaAmíg vannak játékosok, akik képesek összeveszni azon, hogy melyik platform a jobb, kétségbe vonom az ilyen felmérések igazságtartalmát.