Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Senki sem érti, hogy miért nem használja ki jobban az Electronic Arts a rájuk bízott Star Wars-jogokat, hiszen évente legalább elő kellene állniuk valami újdonsággal, ami a jövőben végre talán valósággá válhat. Erről beszélt legalábbis Andrew Wilson, az EA vezérigazgatója a Gamespot magazin munkatársainak, aki kijelentette, hogy mivel az utóbbi években megjelent Star Wars-játékok nagy sikert arattak, ezért szeretnék megduplázni a jövőben a kapacitást, vagyis kétszer ennyi alkotásra számíthatunk a kérdéses univerzumon belül.
Andrew szerint továbbra is elképesztően jó kapcsolatot ápolnak a Disney-vel és Lucas-szal egyaránt, ők pedig mindent megtesznek, hogy minőségi Star Wars-játékok készülhessenek. A legnagyobb sikert eddig a Battlefront visszatérésével tudták elérni, mely összesen 35 millió eladott példányt produkált, de a Star Wars Jedi: Fallen Order is 10 millió felett teljesített korábban, és a Star Wars Squadrons kapcsán is nagyszerűek a kilátások.
patrik94
5 éve, 6 hónapja és 4 heteHiszem ha látom. 😄 EA-nak már azt se ha kérdeznek.
direktor
5 éve, 6 hónapja és 4 heteAha, oké… 😄 EA.