Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután a koronavírus idén elintézte, hogy ne lehessen egyetlen kézzel fogható eseményt sem megtartani, ezért a kiadók összefogtak, és gombamód elszaporodtak a digitális eventek, mint amilyen a New Game Plus Expó is lesz. A röviden csak NGPX 2020 név alatt emlegetett esemény várhatóan június 23-án, egy keddi napon kerül megrendezésre, és főként az ázsiai csapatokra koncentrál majd, akik az event zászlaja alatt rengeteg új bejelentéssel szolgálnak, ezáltal vadonatúj címek, és már meglévő alkotások egyaránt felbukkanhatnak a repertoárban.
Az esemény két nagyágyúja a Sega és az Atlus lesz, de képviselteti magát még a Natsume, az Idea Factory, a Spike Chunsoft, a Koei Tecmo, az Arc System Works, a NIS Amerika, az SNK, de a Grasshopper Manufacture is többek között.
Ehhez kapcsolódóan pedig most az Atlus részéről megtudtuk, hogy bár dugig lesz az esemény japán csapatokkal, ők mégis a nyugati megjelenéseiket szeretnék erősíteni, azaz nekünk, és nem az ázsiaiaknak szánt bejelentésekkel szolgálnak a kérdéses időpontban.
golem
5 éve, 7 hónapja és 3 heteA milliomodik ilyen. Szerintem már nem lesz aki ne keverné össze hogy mi micsoda. 😄