Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még mindig szépen pörögnek a PlayStation 4 eladásai, hiszen az előző fiskális évvel bezárólag a konzol elérte a 110,4 milliós értékesítési számot, ahogyan az kiderült a vállalat friss üzleti jelentéséből. A 2019-es esztendő negyedik negyedévében 1,5 millió PS4 kelt el, ami azért némileg elmarad az egy évvel azelőtti 2,6 milliós mutatóhoz viszonyítva, de ennyi baj legyen egy konzolgeneráció vége felé. Egyébként a cég túl is szárnyalta a 2019-es üzleti évre való elvárásait, hiszen 13,5 millió PS4 eladást vártak, ám a komplett fiskális évben 13,6 millió konzolt értékesítettek.
Egyelőre még nem publikálták az aktuális üzleti esztendőre vonatkozó számításaikat, elvárásaikat, de azt tudni, hogy 5,1 millióval nőtt a PS Plus előfizetők száma – jelenleg 41,5 millió tagról szól a fáma. Egyébiránt a digitális eladások is nagyot mentek: a PS4 szoftvereladásai konkrétan 59,6 millióra tehető a 2019-es fiskális évben, ami 4,9 millióval több, mint az előtte lévő esztendőben, és az új érték 66%-a mind digitális értékesítés – ez egy évvel előtte még csak 45% volt.
tommy
5 éve, 8 hónapja és 1 heteBrutális! 😮 Mennyi volt a PS2, azt leelőzte?
vape
5 éve, 8 hónapja és 1 heteEközben az Xbox One…. Jah, azt nem tudni. 😄
wickedsick
5 éve, 8 hónapja és 1 hete155 miller
edit: 158😄
rdave
5 éve, 8 hónapja és 1 hetehttps😕/www.vgchartz.com/analysis/platform_totals/
mordorer
5 éve, 8 hónapja és 1 heteAz komoly. 😮 Azt hittem pedig leáll az eladás így a végéhez közeledve.
patrik94
5 éve, 8 hónapja és 1 heteElképesztő hogy mekkorát megy ez a széria. 😮 Nem hittem volna amúgy.