Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi hónapokban egyre inkább tendál afelé a PlatinumGames, hogy egy nap teljesen önállósodjanak minden más vállalattól, és teljes mértékben házon belül tudjanak megoldani mindent a fejlesztési procedúrában. Most frissítette a vállalat a weboldalát egy olyan szegmenssel, ahol az újdonsült játékmotorjukról, a PlatinumEngine-ről kérdezgették a mögötte álló csapatot. A cél az, hogy ezzel a következő generációs akciójátékaikat futtassák, mivelhogy a korábbi motorjuk már elavult volt a feladatra, a friss platformnak köszönhetően viszont minden eddiginél nagyobb projekteket tudnak összehozni, kevesebb erőbefektetéssel.
Bár alapvetően fejlettebb grafikai lehetőségeik lesznek a PlatinumEngine-nel, de elsősorban játékmotorként, és nem grafikus motorként hivatkoznak rá, lévén az a cél, hogy a szoftvereik prototípusai is könnyebben valósuljanak meg. 6-7 ember dolgozik rajta jelenleg, és két éve kezdték fejleszteni.
vape
5 éve, 10 hónapja és 1 hete6-7 ember az nagyon kevés egy ekkora projektre. 😮
fighterlaci
5 éve, 10 hónapja és 1 heteGondolom spórolni akarnak, de nehéz lesz felvenni a versenyt a sok profi motorral…