Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár pontosan tavaly márciusban volt az évforduló, azonban az elmúlt hónapok, és még az előttünk álló néhány hét is arról szól, hogy a Konami méltóképpen megünnepelhesse 50 éves fennállását, lévén 1969 március 21-én nyitotta meg hivatalosan is kapuit a japán játékgyártás egyik legendája. Az évtizedek során bár voltak mélypontok, azonban a Konami időről-időre képes volt megújulni, újabb sorozatokkal és szereplőkkel meghatározni egy egész generációt, legújabb művészeti rajzukkal pedig most megpróbálták teljesen átfogni ezt a fél évszázadot.
Ennek köszönhetően a kérdéses képkockán a manapság is jól ismert szereplőkön túl sokak számára rég elfeledett hősök is felbukkannak, így Solid Snake mellett Simon Belmont, a Suikoden és a Goemon néhány karaktere, de ott van Django a Botkaiból, Jehuty a Zone of the Enders-ből, és még nagyon sokáig tudnánk folytatni a sort, de inkább nézzétek meg ti magatok a képet, a nosztalgia miatt megéri.
zender
5 éve, 11 hónapja és 4 heteDe jó ez a kép!
muki
5 éve, 11 hónapja és 4 heteEjha. Komoly kép.
santonio
5 éve, 11 hónapja és 4 heteEzen a képen tényleg minden rajta van.
tidus
5 éve, 11 hónapja és 4 heteMennyi ikonikus franchise és karakter…és ezzel nem tud mit kezdeni a Konami…szomorú valahol ! 🙁