Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sikerült majdnem tartós szemkárosodást szenvednie Henry Cavillnak a Netflix által berendelt The Witcher-sorozat forgatása közben - mesélte el mindezt maga a színész a Metro magazin munkatársainak a minap. Cavill elmondta, hogy Geralt autentikus megformálásához folyamatosan kontaktlencsét kellett használnia, ami egy-két óráig nem okozott volna neki problémát, de voltak olyan elnyújtott forgatási napok, amikor gyakorlatilag folyamatosan, szünet nélkül ott volt a lencse a szemében, amitől egyszer majdnem megvakult, miután a Kanári-szigeteken forgattak, hiszen a lencse meggátolta, hogy a szeme elég oxigénhez juthasson, a forgatás során felszálló vulkanikus por pedig bekerült a kis üveglap mögé, ami kellemetlenül felsértette szemének külső rétegét.
A színész szerint óriási fájdalmai voltak, miután visszatértek Budapestre alig tudta kinyitni a szemét, és bár először azt hitte, hogy csak a kevés alvás áll a háttérben, azonban dacára a fájdalmaknak, Henry nem volt hajlandó abbahagyni a forgatást, így csak akkor vette ki végérvényesen a lencséket, miután befejezték a kiírt jelenetek felvételét, amivel komolyan kockára tette a látását, hiszen súlyosabb esetben akár meg is vakulhatott volna.
petrovicsz
6 éve, 1 hete és 6 napjaIgen szar lencse lehetett akkor. 😄
patrik94
6 éve, 1 hete és 6 napjaAz kellemetlen élmény lehetett. 😮
marco
6 éve, 1 hete és 6 napjaAzért van ott a stáb, hogy ne vakuljon meg. 🙂 Értem én hogy nagy a hype és be kell dobni sztorikat, de legközelebb meg azzal jönnek, hogy majdnem leszakadt a lába, mert átugrott egy árkot? xD
mordorer
6 éve, 1 hete és 6 napjaHogy a francba került mögé a por? 😮 Rohadt szar konstrukció volt ez akkor.
marduk
6 éve, 1 hete és 6 napjaElég sokan vakultak már meg kontaktlencse okozta komplikációkban. Nem egy olyan dolog, amit azért elbagatellizálható. 🙂