Még 2015-ben kezdődött az egész egy másik csapattal, a Certain Affinity-vel, akik segédkeztek már a Halo-ban, a Left 4 Deadben és a Call of Duty-ban is, de 2016 végére a 2K elvette tőlük a projektet, és házon belül kezdték újra a fejlesztést. Nem tudni pontosan, miért kaszálták el az ő víziójukat.

Az ezt követő hónapokban elkezdett toborozni a 2K a fejlesztéshez, így került a projekthez néhány alkalmazott a Mafia III-as csapatból is, és annak ellenére, hogy 2018 áprilisában már kiszivárgott a játék készülésének ténye, csendben tevékenykedett a stúdió, ráadásképp igyekeztek végig kicsiben tartani a brigádot, akik ügyködnek rajta.

Na már most, általában nemigen sül el jól, amikor ennyiszer újraindítják egy játék fejlesztését, elég csak az Anthemre vagy a Mass Effect Andromedara gondolni, úgyhogy azért érdemes fenntartásokkal kezelni, hogy mégis milyen lesz az új BioShock, de reméljük a legjobbakat, és hogy a 2K tudja mit csinál, például egy Electronic Arts-szal ellentétben.