Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hatalmas örömünnepre ébredhettünk ma, hiszen a Sony a lehető legtöbb csatornán emlékeztetett minket arra, hogy napra pontosan 25 éves évfordulóját ünnepli a PlayStation, lévén 1994-ben éppen december 3-án bukkant fel a legendás PS1 a japán boltok polcain. A masina egy évvel később természetesen a világ más részeit is meghódította, de hivatalosan a mai napon töltötte be a 25. életévét, aminek apropójából Jim Ryan elnök-vezérigazgató a PS Blogon keresztül jelezte, hogy nagyon örül, amiért a korai időktől a csapat tagjaként követhette nyomon a brand fejlődéstörténetét, és nagy büszkeséggel tölti el, hogy már egy egész generáció nevelkedett fel a konzolon, melynek a világ minden táján fanatikus és hűséges rajongói vannak.
Mivel a 25 éves fennállás igencsak tiszteletre méltó, ezért Jim elárulta, hogy az elkövetkezendő napokban ünnepségek egész sorozata várja majd a követőket, de nagyobb bejelentésekről ne is nagyon álmodjunk.
ronalddo
6 éve, 1 hónapja és 2 heteBoldog szülinapot PS!
mordorer
6 éve, 1 hónapja és 2 heteBakker, majdnem egyszerre születtünk! Alig két héttel előzött meg! 😄 HBD!
patrik94
6 éve, 1 hónapja és 2 heteAz igen! 😮 Nagyon boldog szülinapot neki! 🙂
tommy
6 éve, 1 hónapja és 2 heteKamaszkoromban kaptam a szüleimtől az első PlayStationömet, emlékszem, éjszakákon át toltam a játékokat, pedig másnap suli volt. 😄 Alig vártam hogy szünet legyen, hetekre elé vonultam. Imádtam, óriási öröm volt.
Máig a kedvenc platformom. 🙂
direktor
6 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon durva pályafutás! 😮 Egy éves voltam akkor. 🙂
Boldogot nekik!
bekecs
6 éve, 1 hónapja és 2 heteAztamindenit de rohan az idő! 😮 Boldogot a Sonynak! 🙂
muki
6 éve, 1 hónapja és 2 heteSok boldogat Sony PlayStation! 🙂
#kep#https😕/pbs.twimg.com/media/COghaNMWwAAEa_-.jpg#kep_vege#
warriorautobot
6 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn még elég friss vagyok a PS fanok között, de szerintem már más felé nem is nagyon fogok menni. 🙂
totyak
6 éve, 1 hónapja és 1 hetePS1-em nem volt, még kicsi voltam, aztán meg PC felé orientálódtam. PS3-mal léptem be a PS táborba és valószínű maradok is.