Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A BioWare háza táján igen nagy mozgolódás indult meg, merthogy alig pár órája adott hírt róla a Kotaku, hogy masszívan újradolgozzák a félresikerült Anthemet, ráadásul ugyanebből a cikkből azt is megtudtuk, hogy már dolgoznak az új Mass Effecten. Mindeközben persze azt sem szabad elfelejteni, hogy formálódik a Dragon Age 4 is, ergo papíron három projekt készül egyszerre a stúdió kezei között. A Kotaku úgy tudja a forrásaitól, hogy Mike Gamble producer vezeti az új Mass Effect körüli munkálatokat, és jelen pillanatban még kifejezetten korai fázisban van a fejlesztés.
Nagy valószínűséggel legalább 5 év, míg megjelenik a játék, már ha egyáltalán megjelenik, ugyanis ehhez mind az Anthem újrakeverésének, mind a Dragon Age-nek jól kell sikerülnie, úgyhogy számos buktatóval néznek szembe, mielőtt még visszatérhetnek a már jól ismert galaxishoz.
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 2 napjaHuu de sok idő még.
direktor
6 éve, 2 hónapja és 2 napjaEz az amit már lezártak… Párszor? Oké, biztos kell még belőle. 😄
muki
6 éve, 2 hónapja és 2 napjaKi tudja, lehet csak ismét pletyka aztán mégsem lesz.
ronalddo
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaBazdmeg még egy folytatás, most komolyan? 🙁
imperator
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaMiből gondolod hogy folytatás? Az előző játék se volt az.