Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Decemberben végre valahára belevethetjük magunkat a Netflix által gyártott The Witcher-sorozatba, ugyanis a napokban megkaptuk a pontos premierdátumot, ellenben a showrunner, Lauren S Hissrich nem állna meg ennyinél. Konkrétan elmondta a hölgyemény, hogy hét teljes szezonra elegendő történetet vázolt fel, ugyanis szerinte a legrosszabb, amit tudnának tenni, hogy minden ötletüket belefektetik ebbe az egy évadba, és utána ötletük sem lenne afelől, hogy merre menjen tovább a narratíva.
Nyilvánvalóan nem úgy kell érteni ezt a kijelentést, hogy valóban hét évadot fog kapni a széria, hiszen jócskán függ ez a Netflixtől is, miszerint berendelnek-e további szezonokat, valamint az sem utolsó tényező, hogy mennyire lesz mind a kritika, mind a közönség elragadtatva az idei, első etaptól.
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 2 heteNem kispályázik a Netflix. 😮
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 2 heteTe jó ég! 😮 De…. Miért? 😮
5t3v3nk3
6 éve, 2 hónapja és 2 heteEzt nem a Netflix mondta, hanem a fő producere a Witchernek. Ha bebuknak és a Netflix nem rendel többet, akkor cumi van, nekik is, nekünk is.
muki
6 éve, 2 hónapja és 2 heteAz már egy kicsit sok lesz. A három még teljesen jó.
vidoros
6 éve, 2 hónapja és 1 heteLegyen sikeres, és teljesüljön a terv. Minden, a játékot szeretőnek az a jó. 🙂