Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár még csak a héten jelenik meg, az Obsidian Entertainment csapata azonban máris a The Outer Worlds folytatásáról beszélt egy a Game Informernek adott interjúban, ahol kiemelték, hogy egyáltalán nem gondolkodnak nyitott világokban. Leonard Boyarsky és Nitai Poddar a lapnak kiemelték, hogy a jelen állás szerint a franchise egy kicsit eltávolodik a folytatásban az eddig kikövezett úttól, aminek Poddar szerint főként az az oka, hogy jobban preferálja, amikor kisebb költségvetésből, és egy kisebb csapattal kell dolgoznia, mert egy 400 millió dolláros büdzsé és egy 250 fős brigád úgy véli megöli a kreativitást, és nem lehet megfelelően koncentrálni mellette a projektre.
Hozzátette, hogy mindig is szkeptikus volt azzal a tényállással szemben, hogy egy tripla-A kategóriás fejlesztés kizárólag nyitott világú megoldásra épülhet, ami bár trendi, szerinte mégis rengeteg buktatót rejt, hiszen az óriási területet nagyon fontos megtölteni megfelelő mennyiségű és minőségű tartalommal, ami szerinte nagyon nehéz, ezért sokkal jobban preferálja azokat az open-ended megoldásokat, melyek diszkrét pályák egymásutániságából építenek fel valami nagy dolgot.
Nem kizárt tehát, hogy ebben az irányban folytatódik majd a The Outer Worlds, melynek első epizódja október 25-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
tommy
6 éve, 2 hónapja és 3 heteAkkor miért folytatás? Ha más a stílus, akkor csináljanak más játékot. Ezt nem is értem.
vape
6 éve, 2 hónapja és 3 heteMég nem játszottam vele, így nem tudom megmondani, hogy ez baj-e de nem igazán hiszem.
muki
6 éve, 2 hónapja és 3 heteEz meglepő nekem, de ők tudják..
totyak
6 éve, 2 hónapja és 3 heteNemsoká érkezik a játék, kiderül, hogy szeretni fogjuk-e a nyitott világot, vagy sem. Ha igen és utána a folytatást egy zártabb rendszer lesz, annak nem sokan örülnek majd.