Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglehetősen rég hallottunk már a Fallout 76 háza tájáról, mondhatni teljes némaságba burkolódzott az alkotás, annak ellenére egyébként, hogy korábban szinte minden hétre jutott valamiféle botrányos sztori a játékkal és annak körülményeivel kapcsolatban. Most viszont megtörték a csendet, hiszen 20 ezer sisakot visszahívtak a vásárlóktól. A Nuka-Cola tematikájú sisak csak és kizárólag az amerikai GameStopban volt megvásárolható, viszont a belseje fertőző anyagot tartalmazhat, így figyelmeztették a fogyasztókat.
A visszahívást kísérő szövegben az áll, hogy akár az ember immunrendszerére is befolyással lehet, a tüdőt is károsíthatja, tehát összességében elég komoly egészségügyi problémát jelent. Mivel exkluzívan a tengerentúlon volt kapható, így a magyar közönségre ez nem vonatkozik szerencsére.
vape
6 éve, 3 hónapja és 3 heteHát ez kész bameg hogy ezt még most is kísérti az átok! 😄
mordorer
6 éve, 3 hónapja és 3 heteHihetetlen!!!!!! xDxDxD
warriorautobot
6 éve, 3 hónapja és 3 heteHát nem menekülnek a hírhedtségük elől.
fighterlaci
6 éve, 3 hónapja és 3 heteEzt a szégyent ami ezt a játékot kíséri! 😄
totyak
6 éve, 3 hónapja és 3 heteLegjobb, amikor egy sisakot készítenek mérgező szarokból. Gondolom nem egy ember volt, aki felvette, mennyi retket szívhatott a tüdejébe. Ezeknél nincs minőségellenőrzés? Vagy Kínában legyártják nekik szarért-hugyért, aztán a többi le van tojva?