Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Shawn Layden, a Sony Interactive Entertainment első embere a Bloombergnek adott újonnan egy terjedelmes interjút, aminek a keretén belül elhintett egy olyan infót, ami némi bizakodásra adhat okot a játékosok számára. Layden szerint ugyanis míg elengedhetetlen, hogy megmaradjanak a PlayStation támogatásánál, nem kizárt, hogy a jövőben esetlegesen előfordul, hogy szélesebb közönséghez is eljut egy-egy játékuk, ugyanis főként a többjátékos mókára épülő mókák a többi platformra is ellátogatnak - konkrétan a PC-t emelte ki Layden ezen a téren.
Bár jelenleg főként az egyjátékos kalandjairól ismeretesek a Sony exkluzívjai, elképzelhető, hogy az új generáció indulásakor egy-két multiplayer szoftverrel is a rajtvonalhoz állnak, amik akár megjelenhetnek majd PC-re.
muki
6 éve, 4 hónapja és 4 hetePC-t megértem de másra nem hinném hogy megjelennek.
golem
6 éve, 4 hónapja és 4 hetePc-sek örülnének neki.
rdave
6 éve, 4 hónapja és 4 heteVolt már rá példa, a PlanetSide 2 is ilyen volt (bár már nincs náluk a csapat, de az egy másik téma 😄),
ronalddo
6 éve, 4 hónapja és 4 heteNa végre hogy nyitnak PC felé is! 🙂
totyak
6 éve, 4 hónapja és 4 heteJópár játékot el tudnék képzelni pc-re, de gyanítom ebből nem az lesz, amit mindenki várna.
tidus
6 éve, 4 hónapja és 4 heteKötve hiszem ,hogy single player játékokat valaha is kiadna a SONY PC-re …brutális nagy öngól lenne.
Így szép kerek a világ…mindig is voltak és lesznek exluzívok amik egy adott platformot jelképeznek…ha ez eltünik szerintem megölik a konzolok szellemiségét.
mordorer
6 éve, 4 hónapja és 4 heteNagyon helyes, kell a crossplatform. A PC mindenképp.
warriorautobot
6 éve, 4 hónapja és 4 heteSzerintem meg maradjanak meg PS exkluzívnak.
ryuthestar
6 éve, 4 hónapja és 3 heteHát elmehetne a pics4ba…