A Trader a legpacifistább az összes közül, ugyanis ahogyan a kaszt neve is sugallja, egy üzletet tud felállítani, amit folyamatosan tud fejleszteni, és mindenféle jósággal kereskedhet, sőt még egy őrzővédő állata is lehet, aki jelez, ha veszély közeledik. Végül, de nem utolsó sorban, a Collector a világ eldugott kincseit hajkurássza, fejlődése nyomán pedig beszerezhet egy fémdetektort, fejlettebb távcsövet, lóra szerelt lámpást, és még sok egyebet.

Persze nem kell választanunk a három kaszt közül, terelgethetjük egyszerre is a három utat akár, illetve mindegyikhez saját fejlődési út és feladatok tartoznak. Ezenfelül jön egy sor újdonság is a megjelenési dátumot még nem kapó frissítéssel, például hogy újraalakíthatjuk a karakterünk kinézetét, sőt mi több, elég alaposan megtöltik loottal a játék világát.