Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó és rossz hírek is érkeztek az Atari VCS konzol háza tájáról, a készítők ugyanis bejelentették, hogy egy hardveres erősítés miatt a masina csúsztatása mellett döntöttek, így az idén nyáron már biztosan nem jelenhet meg. Az Atari ugyanis elmondta, hogy egy újabb AMD processzort építenek majd a gépezetbe, ami 12nm-es gyártástechnológiára épül, két további Zen CPU maggal rendelkezik, és támogatja a Radeon Vega grafikus architektúrát is, ezáltal a masina nemcsak sokkal erőteljesebb hardverkészlettel büszkélkedhet majd, hanem sokkal halkabb működést is biztosít, miközben az aktuálisabb kiépítés miatt az életciklus terén szintén többre számíthatunk tőle.
Az új hardver miatt az Atari VCS csak valamikor az év végén jelenhet meg, azonban az erősebb kiépítés és a nagyobb tudás miatt ezt bizonyára kevesen veszik majd rossz néven, noha arról nem szólt még a fáma, hogy a tervezetthez képest ez a változás mennyivel növeli meg a gép tervezett vételárát.
totyak
6 éve, 10 hónapja és 3 napjaÉs ez milyen játékokat futtat majd?
mordorer
6 éve, 10 hónapja és 3 napjaHát ez szomorú hír. Nem kezdődik jól a pályafutása.
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 2 napjaSzerintem ez nem nagy gond, legalább jobb lesz, de ha csak a retro játékokhoz kell akkor annak semmi értelme.