Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Rengetegen megutálták Andrzej Sapkowskit néhány hónappal ezelőtt, amikor keresetlen szavak társaságában beszélt a CD Projekt RED-ről és az általa megálmodott The Witcher-sorozat sajátosságainak jogszerűtlen használatáról. Nem véletlenül, hiszen előbújt Sapkowski legrosszabb énje, amikor több mint 16 millió dollárnak megfelelő összegű utólagos anyagi kompenzációt szeretett volna kihúzni a CD Projekt RED-ből, amiért szerinte nem fizették meg őt rendesen a The Witcher-játékok jogai miatt.
Ennek az oka azonban az, hogy az író bánt nagyon könnyelműen a jogokkal, lévén annak idején egy valóban csekély, ámde fix összegért adta el az engedélyt a fejlesztőknek ahelyett, hogy eladások utáni százalékot kért volna, hiszen így igencsak szép összegtől esett el, amiért Sapkowski tavaly ügyvédhez fordult.
A lengyel Puls Biznesu információi szerint azonban a feleknek peren kívül sikerült megegyezniük egymással, a lap ugyanis arról írt a minap, hogy Andrzej Sapkowski utólagos anyagi kompenzációt kap a CD Projekt RED-től, de hogy pontosan mekkora összegben, arról egyelőre nem szólt a fáma.
fighterlaci
7 éve, 4 napja és 20 órájaKorrektek vele. 😮
petrovicsz
7 éve, 4 napja és 20 órájaJófejeek, én biztos leszarnám. ő volt hülye.
vape
7 éve, 4 napja és 18 órájaHát ha hülye volt, vállalja a következményeit baszki.
warriorautobot
7 éve, 4 napja és 18 órájaAmúgy ő volt a hülye és nem a kiadó!
Csak ő ebbe nem nyugodott bele hogy egy idióta segg volt és a hírnevét feláldozva kopasztotta meg a CD Project Red-et.