Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Van az úgy, hogy egy-egy, esportra kihegyezett játék nem tudja hozni azt a szintet, amit egyébként az alkotók elvárnának tőle, sajnálatos módon most egy újabb ilyen esettel van dolgunk, aktuális áldozatunk a H1Z1. Az ESPN értesülései szerint a H1Z1 Pro League néven futó profi szcéna megszüntetésének az oka nem más, mint hogy nem tudták kifizetni rendesen a részt vevő csapatokat, illetve nézettség terén sem produkált különösképpen erős számokat.
A Twin Galaxies egyik első embere, Jace Hall tudatta a profi csapatokkal, hogy sajnálatos módon nem lesz második szezonja a ligának, legalábbis nem tervezik, ami nem is meglepő, hiszen ha minden igaz, akkor összesen 3 millió dollárnyi fizetéssel maradtak el a csapatok részére, így kijelenthető, hogy a H1Z1 profi szekciójának, ha nem is végleg, de befellegzett.
rdave
7 éve, 2 hónapja és 6 órájaAz is meglepő, hogy ezzel a játékkal bele mertek vágni. 😄 Játszottam vele egy ideig PS-en, nem vészes játék, de azért na, tudjuk már a határainkat. 😄
direktor
7 éve, 2 hónapja és 6 órájaEz nem tartott sokáig! 😄
fighterlaci
7 éve, 2 hónapja és 6 órájaKár volt belevágni ennyiért.
golem
7 éve, 2 hónapja és 4 órájaLesz ez mág így pár esport dologgal… 🙂
muki
7 éve, 2 hónapja és 4 órája😄 😄 😄 Ennyit ér ez a baromság.