Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jade Raymond neve ismerősen csenghet azoknak, akik jó ideje figyelemmel kísérik a játékipart, ugyanis a hölgyemény nem kevés, mára már kasszasikerként betudható franchise-hoz adta a nevét. Raymond 2015-ben csatlakozott az Electronic Artshoz, ahol a montreali Motive stúdió vezetése volt a feladata, többek között köze volt csapatával a Visceral Games törölt Star Wars-játékához is, arról meg már nem is beszélve, hogy ez a brigád segítette ki a Star Wars Battlefront 2-t abból a slamasztikából, amibe a megjelenés után került.
Egy korszak azonban most lezárult, ugyanis bejelentették, hogy Jade Raymond távozik az EA kötelékéből, távozása oka pedig nem más, mint hogy leváltották őt eddigi pozíciójából Samantha Ryanre, aki a vállalat mobilos részlegéért felel, illetve a BioWare és a Maxis is az ő felügyelete alatt áll.
1000feri
7 éve, 2 hónapja és 3 heteNem lesz munkanélküli az tuti 😄
hellblade
7 éve, 2 hónapja és 3 heteSamantha Ryan re érdekes találatokat dob ki a google..
Ugy látom tehetséges az utód.. 😄
wickedsick
7 éve, 2 hónapja és 3 hete😄 😄 😄 😄
muki
7 éve, 2 hónapja és 3 heteAz egyetlen EA-s akiért kár! 😄
kylx
7 éve, 2 hónapja és 3 heteoké…
#kep#https😕/i.imgur.com/QQ2eKhu.jpg#kep_vege#
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 3 hetePont erre van szükség az EA-nél. 😄