Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár alapvetően korai még erről beszélni, az Overwatch legutóbbi videónaplójában Jeff Kaplan már most kiemelte, hogy idén sem kell nélkülözniük a játék rajongóinak a Halloween Terror név alatt ismert eventet. Kaplan arról beszélt a felvételen, hogy az esemény indulása nagyon közel van már, azonban pontos időintervallumot nem jelölt még ki hozzá, de azért mi türelemre intenénk mindenkit, hiszen maga a Halloween azért még odébb van, éppen emiatt úgy véljük, hogy legalább egy hónapot kell még várnunk az in-game rendezvény indulására.
Kaplan a videóban annyit mondott még, hogy a Halloween a kedvenc időszaka az évben, ezért mindig nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az Overwatch világában is méltóképpen megünnepeljék, a várakozásoknak megfelelően pedig a korábbi eventek tartalma mellett tonnányi újdonsággal is készülnek.
warriorautobot
7 éve, 3 hónapja és 4 heteElvileg október 10-től 30-ig lesz legalább is valahol már találtak rá utaló dolgokat.
Remélem normális skinek lesznek, mert a tavalyiak nem igazán voltak jók, mondjuk a Zarya skin volt a legfaszább. 😄
patrik94
7 éve, 3 hónapja és 4 heteAzt hittem sokkal hamarabb le fog csengeni az Overwatch, de nem hagyják meghalni, ömlik a tartalom! 😄