Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érthetetlen, hogy 2018-ban miért kell még mindig olyan médiumokat néznünk vagy olvasnunk, ahol a főgonoszok semmiféle emberi motivációval nem rendelkeznek, de szerencsére a lengyelek is tudják, hogy az élet nem fekete-fehér alapon működik. Már igazából a The Witcher szériánál is bizonyították, hogy megérthető motivációval megáldott ellenfelekért nem kell a szomszédba menniük, és szerencsére ez a Cyberpunk 2077-ben is így lesz, ahol még a leggaládabb gazembernek is lesznek érzései és kötődik valamihez.
Az információ Stanislaw Swiecicki írótól származik, aki továbbá elmondta, hogy ezekben a pillanatokban is körülbelül 10 ember nyálazza át éppen az alapanyagul szolgáló Cyberpunk 2020-at. Remélhetőleg végre elhagyjuk majd az egydimenziós karaktereket idővel, a gyerekmesékben van helye a „csúnya gonosz bácsiknak”, mi szeretnénk továbbra is érettebben kidolgozott karaktereket látni a képernyőn.
vidoros
7 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon helyes. 🙂
muki
7 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyszerű hír hogy ezzel is ennyire komolyan foglalkoznak.
petrovicsz
7 éve, 5 hónapja és 2 heteÉrdekes szavak, de majd meglátjuk a végeredményt, én azt mondom.