Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Insomniac legnagyobb zászlóshajója a Spyro és a Ratchet And Clank-széria mellett egyértelműen a Resistance, egy interjú során kiderült, hogy egy negyedik felvonás elkészülése nem kizárt, viszont nem rajtuk múlik. Egészen konkrétan James Stevensontól tudtuk meg, hogy a Sony az illetékes ebben, lévén náluk vannak a Resistance-játékok jogai, ezáltal, ha ők szeretnének a franchiseból kiadni egy újabb epizódot, akkor azt akár az Insomniac nélkül is megtehetnék, hiszen több csapat is készített már játékot a sorozatba, gondolunk itt a kézi konzolos címekre.
Ettől függetlenül Stevenson elmondta, nincs tervben jelenleg, hogy új Resistance-játékot készítsenek, és tekintve, hogy ők most el vannak foglalva a Spider-Mannel, felmerül a kérdés, vajon a következő nagy projektjük valamelyik már meglévő sorozatukat folytatja majd, vagy egy teljesen új IP-ben gondolkoznak?
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 2 heteSzívesen játszanám!
hellblade
7 éve, 5 hónapja és 2 heteEnnek a Vitás része volt az amit mikor megláttam a grafikáját,meg AHOGY eltűntek a hullák,visszavittem az üzletbe hogy :
„EZ MI?!Nézzétek meg ha nem hiszitek el!”
Az eladók kicserélték!Még ők sem láttak ilyet kb 98′ óta! 😄
muki
7 éve, 5 hónapja és 2 heteMivel a Sony máshogy gondolkodik, mint a Microsoft, ezért erre én elég komoly esélyt látok. 🙂