Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A megjelenés alkalmából a Codemasters bemutatta az Onrush utolsó hivatalos kedvcsinálóját, aminek jóvoltából még egyszer és utoljára a megjelenés előtt lehetőségünk nyílik ismerkedni a Motorstorm szellemi örökösével. A féktelen száguldást óriási rombolással, lökdösődéssel és mutatványozással elegyítő Onrush mögött ugyanis a Motorstorm egykori fejlesztői állnak, így a hasonlat nem meglepő a két cím között, noha elegendő csak belepillantani egy kicsit az alábbi felvételbe ahhoz, hogy rögtön láthassuk, itt azért egy kicsikét elrugaszkodottabb felfogásban közelíthetünk a versenyzéshez.
Ha téged sem győzött meg eddig az Onrush, próbálkozz meg az utolsó kedvcsinálóval az alábbiakban, ha pedig tetszik a látvány, akkor ne felejtsd el, hogy a játék PS4-re és Xbox One-ra is megjelent már, a későbbiekben pedig PC-s változatra egyaránt számíthatunk belőle.
vidoros
7 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem nagyon tetszik, de megvárom a tesztet.
muki
7 éve, 7 hónapja és 2 heteKiváló hangulata van! 🙂
morph
7 éve, 7 hónapja és 2 heteHa a Motorstorm hangulatának 80%-át tudja hozni, engem megvett kilóra