Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kevés olyan hányattatott sorsú játéksorozatról tudunk a közelmúltból, mint amilyen a Fable-széria, hiszen a Microsoft konkrétan minden lehetőséget elvágott, hogy az egyik legfontosabb Xbox-exkluzív a jövőben folytatódhasson. Shannon Loftis, a Microsoft kiadásért felelős vezére azonban a Gamespot munkatársainak egy interjúban elárulta, hogy bár a Lionheadnek vége, de a rajongók azért ne tegyenek le arról, hogy a jövőben elkészüljön egy új Fable-játék, hiszen ezt a fanokon kívül a kiadó néhány munkatársa is igencsak szeretné.
Shannon kiemelte például, hogy a Fable nagyon kedves a szívének és nagyon közel áll hozzá, sőt mi több, annak idején leginkább azért költözött Angliába, hogy a Fable II csapatával dolgozhasson együtt, az IP-t pedig nemcsak ő, hanem a cégen belül mindenki nagyon szereti.
Hozzátette még, hogy egyelőre nem tud arról beszélni, hogy folytatódhat-e a Fable-sorozat vagy sem, de ha egyszer lehetősége nyílik visszatérni Albionba, akkor azzal élni is fog.
imperator
8 éve, 2 hónapja és 2 heteÉn azt mondom remakeljék a 2-t, vagy valami remastered is jöhetne és adják ki PC-re. 🙂
ryuthestar
8 éve, 2 hónapja és 2 hetePS4-en is szívesen látnám, mind a 3 részt. Annó pc-n kijátszottam mind, a 2. meg boxon havernál. Kellemes kis játékok. 🙂
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 2 hónapja és 2 heteEz lenne a legegyértelműbb lépés részükről ,ezzel ki is derülne mennyi embert érdekel még a téma. Azt ha jól fogy jöhet egy új rész…
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 2 heteLehet még megmenthetik az Xbox-ot?
Vagy max egy jól fogyó játék lenne.
totyak
8 éve, 2 hónapja és 2 heteNem kellett volna tönkreverni a Lionhead-et és akkor már lenne egy IV rész is meg egy online Fable is talán.
rdave
8 éve, 2 hónapja és 2 heteA Microsoft nem érdemli meg a Fable-t és az AOE-t… Annyira mostohán bánnak velük. Utóbbinál több, mint tíz évbe telt bejelenteni a folytatást, közben meg egy csomó felesleges vagy gáz cuccot kiadtak AOE néven.