A Nintendo Budapesten is bemutatta az újdonsült masinériát, amit természetesen mi sem hagytunk ki, illetve négy megjelenésre elérhető cím demóját is kipróbáltunk. A Nintendo-s srácok nagyon barátságosak és segítőkészek voltak családias hangulatot varázsolva az eseménynek, annak ellenére, hogy kedves velem tartó bűntársam (igen, ez Marco) horrorfilmbe illőnek titulálta fejem megjelenését. Szerelem első látásra.
A már fent megemlített újdonság, a New 2DS XL a fapados 3DS XL is lehetne, bár ez igencsak sértő megnevezés, mert egyedül csak a 3D-s dolgok hiányoznak belőle. A képernyő a sima 2DS-hez képest nagyobb, enyhe 82%-kal, illetve összecsukható, ami jó, mert a régi 2DS dizájnja gyerekbarát volt ugyan, de hosszútávon kényelmetlen, ha szállításra került sor.
Emellett több gomb is megtalálható rajta; a felsőkhöz hozzájön plusz egy-egy jobbra és balra (ZR és ZL), és egy extra, kisebb analog is megjelenik jobb oldalon, kamerakezelés érdekében, bár nekem eléggé erőteljesen kellett forgatni, hogy történjen is valami.
A home gomb, a belső kamera, a stylus és a mikrofon is mind átkerültek, bár nem nagy érvágás, hisz nem dugták el őket, a furcsa dolog viszont a három kamera használata. Felmerülhet sokakban a kérdés, minek? Manapság mindenkinek van okostelefonja, mely jobb képeket és videókat készít, tisztelet a kivételnek persze.
Bár így alapvetően drágább a készülék a kelleténél, viszont ne felejtsük el, a Nintendo kis kézikonzoljai AR-élményt kínálnak, a hátsó kamerák a külvilág érzékeléséhez, az elülső kamera pedig az arcunk szkenneléséhez szükséges, ezzel azonnal értelmet nyernek az apró lencsék. Aki aktívan ki tudja majd használni a két külső kamerát is, annak egyértelmű választás lesz ez.
Sajnos a stylus rövidebb, és vastagabb a sima 2DS-énél, ami egy idő után kényelmetlenné tud válni. Viszont a játékkártya- és SD kártyaolvasó mind alulra került, kevésbé vannak útban, és csavarozásra sincs már szükség, ami nagy hurrá – persze ez már a 3DS sorozatnál is így van.
A konzol maga kézbe simuló, kisebb és könnyebb is a 3DS-nél, illetve az NFC olvasó már itt is bele van építve a készülékbe, nyugodtan fejünkre nőhet a sok amiibo.
Teljesítményt nézve semmi különbség nincs a 3DS XL és a 2DS XL között a 3D-s funkciót leszámítva, ez is kompatibilis az összes 3DS játékkal. Egyelőre két színben lesz elérhető, fehér-narancssárga, illetve fekete-kék, de azért reméljük nem fognak megmaradni csak ezeknél, mert tény, csinosak, de szerencsére nem a két fajta színkombóról ismert a Nintendo.
Négy nyitójátékot próbálhattunk ki, melyek mind nagyszerű jövőt jósolnak a konzolnak, bár az egyik, mely a Dr. Kawashima’s Devilish Brain Training címet viseli magán, nagyon súrolja a szórakoztató játékok alsó határát. Szerencsétlenségemre ezzel a „játékkal” kezdtem, ami nem más, mint egy memóriafejlesztő program, ahol matematikai egyenletek segítségével kell emlékezetünket és odafigyelésünket fejleszteni. Nem volt kellemes tapasztalat, melyhez hozzájött, hogy kedves társam (igen, megint csak Marco) visítva nevetett ki, így inkább áttértem a Hey! Pikmin-re.
Ez a Pikmin franchise spinoff része, ahol platformok fognak ránk várni egy nagyra nőtt kertben, hogy eljuttassuk Olimar kapitányt és pikminjeit a hajórészekhez. A játék egy új Pikmin amiboo-val jelenik majd meg.
A Miitoopia és az Ever Oasis a másik két cím, mindkettő egy kalandos RPG világba visz el minket, habár a Miitoopia hősei komolytalansággal is teletűzdelik útjukat. Karaktereink között akár brazil szappanoperát is megszégyenítő drámát láthatunk csak azért, hogy az igencsak erős kombótámadásokat végre tudjunk hajtani. Mindezt azért, hogy visszaszerezzük a királylány ellopott… arcát. Khm, ahogyan egy híres neves filozófus mondá: Az út fontosabb, mint a cél.
Az Ever Oasis ennél komolyabb hangvételű, városmenedzseléssel és fejtörők bedobásával színesíti a játékot. Ezen utóbbiakhoz karaktereink egyedi képességeit kell majd bevetnünk, nem beszélve a harcról, ahol ugyancsak gyakori karaktercserét kell alkalmaznunk majd, hogy megtaláljuk a megfelelő embert a probléma (illetve ellenség) megoldására, ha nem akarunk állandóan a spawn pontra visszakerülni.
Tehát mi is összességében a New 2DS XL-t? Egy nagyszerű köztes választás a 3DS és a 2DS között. Ha nem fáj a 3D hiánya, akkor ezt javallott beszerezni, hisz a 2DS-nél sokkal praktikusabb, és van akinek a 3D egyáltalán nem fontos – nekik lesz nagyszerű választás az új kézikonzol!
patrik94
8 éve, 7 hónapja és 3 heteMondjuk jobban tetszik mint a 3DS XL. 🙂
nefaria
8 éve, 7 hónapja és 3 heteDe pofás kis cucc. 🙂 Imádom.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 heteNintendo kézikonzoljai mindig is jobban tetszettek neekm, mint az asztali gépeik. Gondolom hardveresen is teljesen ugyanaz, mint a 3DS, sokat valószínűleg nem agyaltak rajta a mérnökök, csak néhány dolgot máshova forrasztottak az alaplapjára.
tommy
8 éve, 7 hónapja és 3 heteEz nagyon jó kis cucc lehet. A 3D-t én amúgy is egy felesleges extrának tartom benne, úgyhogy ez lenne az a konzol amit vennék ha vennék.
hentes
8 éve, 7 hónapja és 3 heteJobban tetszik, mint a 3DS, legalábbis kinézetre. Én ha 3DS-sel játszottam azt is levettem 2D-re amúgy. 😄
direktor
8 éve, 7 hónapja és 3 heteAnnyira bírom hogy a Nintendo így pörgeti a kézikonzolokat is! 🙂 Ez nagyon jó, tök szimpatikus.
Ez a kütyü is jól néz ki, kicsit gyerekesebb mint a 3DS de gondolom a célközönség is más.
zender
8 éve, 7 hónapja és 3 heteTetszetős kis masina. Nagyon szimpatikus hogy a Nintendo nem adta fel a kézikonzolos vonalat!
rdave
8 éve, 7 hónapja és 3 heteHülyék lettek volna. 60 milliónál járnak a 3DS/2DS konzolokkal.
angryknight
8 éve, 7 hónapja és 2 heteMár szétjátszottam a NDSI-omat ideje lesz frissíteni és ez a New 2DS XL tetszik is 😄
attack001
8 éve, 1 hónapja és 3 heteSziasztok,
segítséget szeretnék kérni (2DS XL):
– ezek szerint 4 db játékot tartalmaz alapból? Ezek mind végig játszhatók?
– plusz játékot hol lehet kapni rá? Mennyibe kerülnek ezek? Leginkább a Super Mario érdekelne… 🙂
Köszi előre is!