Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő lépésre szánta el magát az Activision-Blizzard csapata, akik úgy határoztak, hogy nem a manapság szinte kihagyhatatlan Steamet használják majd fel PC-n a Destiny 2 támogatására, megvédésére és terjesztésére, hanem a Blizzard szolgáltatását. Hogy ez miért olyan meglepő? Nagyon egyszerű: ha végignézünk a Battle.net kínálatában, ott csak és kizárólag Blizzard-játékokat találunk, tehát nincs egy Call of Duty sem ott például, ebből a szempontból tehát a Destiny 2 lesz az első külsős - illetve részben külsős - cím, amit beengednek a szolgáltatás által támogatott játékok közé.
A kiadó egyébiránt a PC-s Destiny 2 kapcsán bejelentette még, hogy a Battle.net-támogatás mellett a rajongók akár 4K-felbontásban is átélhetik majd az alkotást, de lesz teljes egér- és billentyűzet támogatás, 21:9-es képarányú monitortámogatás, sőt összetett PC-s beállítások is, hogy a számítógépes tábor minden igényét kielégítsék a fejlesztők.
mordorer
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaAz igen! :ao
patrik94
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaNa ez egy nagyon érdekes lépés! 🙂
muki
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaNagyon kemény! 😄 Windows Store is lehetne de nagyon bojkottálják. 😄
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaMeg fogják ezt még gondolni, landol ez még Steam-en, majd ha nem úgy fogy, ahogy szeretnék. A játékosok egy részének megvan az a rossz szokása, hogy nagyon ragaszkodik bizonyos felületekhez és nem szívesen regisztrálja be az ötödik különböző fiókot egy játékért. Így is van már Steam, Origin, GoG, Rockstar Social Club, Ubi-nak is van valami felülete és akkor szerintem még nem is említettem mindent.
warriorautobot
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaMajd kiderül hogy jó döntés volt vagy nem. 😄
xelosz
8 éve, 8 hónapja és 1 napjaSteam, Uplay amit használok de utóbbi is csak azért mert steamen van 2 far cry-om 😄 origin lent van a house on the sale vagy mi miatt de amúgy egy hónapba ha egyszer elindítom aztán csókolom.
bvektor
8 éve, 8 hónapja és 1 napjaDe utálom mikor ezt csinálják :@ Nem is az, hogy nem szeretek még egy accountot regisztrálni, hanem sokkal kényelmesebb ha minden egy helyen van. Nagy felháborodást azért nem vált ki mert sajnos ez már bevett gyakorlat. Így is kénytelen vagyok egyszerre Steamet, Origint és Uplayt és Social Clubot használni pedig pedig 5-6 játékkal játszom csak, pechemre mind külön platformon van.