Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Torn Banner Studios csapata - ők álltak a Chivalry: Medieval Warfare mögött is - bejelentette, hogy különleges többjátékos akciójátékuk, avagy a Mirage: Arcane Warfare megjelenésére május végéig kell várniuk a rajongóknak. Az első körben kizárólag PC-re megjelenő, különleges világgal és sok-sok varázslattal érkező alkotás ugyanis május 23-án jelenhet majd meg, és ma estétől már bárki elő is rendelheti magának a Steam kínálatából.
Az előrendeléssel pedig érdemes lehet élnie azoknak, akik idő előtt ki is próbálnák a játékot, lévén a Mirage: Arcane Warfare zárt bétája szintén elrajtol még ma, és csak azok vehetnek részt rajta, akik előrendelik az alkotás valamelyik változatát.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 3 heteMikor még csak a pályabemutató volt, az tetszett, de az akkori hírből is tudtam már, hogy maga a játék nem fog tetszeni. És lám, így is lett.
petrovicsz
8 éve, 9 hónapja és 3 heteEz de gagyi… 😖