Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo Switch rajtjáról eddig is tudtuk, hogy igencsak derekasan kezdett, és bár a japánok pontos eladási adatokat nem közöltek még róla, ellenben a GameStop szerint régen nem láttak már olyan jó indítást, mint amit az új masina produkált. Minderről Eric Bright, a bolt merchandising igazgatója beszélt egy interjúban a Game Rant magazin számára, akiknek elárulta, hogy bár pontos számokat nem közölhet, de a Nintendo Switch eladásai "fenomenálisak", sőt hosszú ideje nem láttak ilyen magas számokat a csatolt szoftverek és kiegészítők eladásait tekintve.
Eric nyilatkozatában elmondta, hogy bár a Nintendo Wii minden idők egyik legjobban fogyó konzolja volt, ellenben a jelenleg látottak alapján ő úgy véli, hogy a Switch simán lenyomhatja majd.
rdave
8 éve, 9 hónapja és 4 heteÖrülök a lelkesedésüknek, de ők még mindig nem adnak valós képet a helyzetről. Én a Nintendo statisztikáira lennék kíváncsi.
marco
8 éve, 9 hónapja és 4 heteÉpp ma futottunk egy kört Switch – Play 24/7 ügyben a Nintendo-val. Konkrétan nincs készlet, és már a második kör is elkelt, pedig csak egy hónap múlva érkezik meg. Igaz, ez a boltok berendelése, de azért elég jól reprezentálja a helyzetet itthon is.
Igaz, hogy van ahol még simán kapni, de egyre kevesebb van belőle. Hamarosan azonban nálunk is megjelenik. Végre. 🙂
muki
8 éve, 9 hónapja és 4 heteA végén még siker lesz ez a kis kütyü! 🙂
willthawheel
8 éve, 9 hónapja és 4 heteHa javítják a hibáit, simán veszem majd öcsémnek. 🙂
vidoros
8 éve, 9 hónapja és 4 heteMilyen hibára gondolsz? 😮
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 4 heteHa a borzalmas hibáit javítják és egynél több komoly nagy cím lesz rá akkor oké, addig meg nem hiszem. 😄
totyak
8 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn nem értem ezt. Szerintem egyelőre semmivel nem jobb, mint a WiiU. Hardver, grafika nem érdekel, de minőségi játékok tucatja kellene már most, hogy legyen rá.
nefaria
8 éve, 9 hónapja és 3 heteHajrá-hajrá! Remélem így is lesz! Újra legyen nagy N a nagy N! 🙂
willthawheel
8 éve, 9 hónapja és 3 heteA legnagyobb, ami hirtelen eszembe jut, az hogy a dokkoló karcolja a képernyőt..😄