Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság a márkák bűvöletében élünk, legyen szó bármilyen piacról, ahol egynél több szereplő van, ott az emberek bizony eltérő véleményekkel rendelkezhetnek és sokszor kerülnek emiatt ellentétbe. A PC-s piacon rengeteg márka verseng egymással, néhány óriás harca azonban már-már a klasszikus csatározásokat idézi. Az egyik leglátványosabb és legtöbb felhasználót érintő harcot az NVIDIA és az AMD szolgáltatja, akik nem hagyják egymást nyugodni a grafikus kártyák piacán.
A két cég rajongótábora a fórumokon is gyakran összetűzésbe kerül, de ezeket általában csak álnév mögé bújó fölösleges sárdobálások. Oroszországban azonban ennél jóval súlyosabb következménye lett az ellentétes szimpatizálásnak, hiszen halálos áldozatot követelt az ügy.
A nagyjából egy éve történt esetben nemrég hozott ítéletet a bíróság és így derültek ki a részletek. Két orosz férfi ittas állapotban azon vitatkozott, hogy melyik gyártó hűtése a jobb, a vita pedig 11 késszúrásban végződött.
ronalddo
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaJesszusom a marhák. 🙁
kylx
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaA hülyeség egy újabb rekordját láthatjuk. Oroszországban pokoli hideg van, ezek meg a hűtésen vitatkoznak???
rdave
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaTudom, hogy nem illene felnevetni, amikor egy ember meghalt és egy börtönbe megy, de ez totál kész… IDIÓTÁK. Egy hűtésnél annyit lehet vitatkozni, hogy hűti vagy nem hűti bameg. Kit érdekel, hogy melyik jobb, ha nem melegszik túl az a szutyok kártya. Ráadásul a márkahűség sem túl okos dolog. Nekem is vannak kedvenc márkáim, de magammal tolok ki, ha a kedvenc márkát választom, pedig egyértelműen jobb választás lenne a konkurencia modellje.
gokuvsvegita
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaHogy ebből hogy lett ilyen tragédia… Ilyen bocsánat, hogy ezt írom, de szarság miatt ember haljon meg… 🙁
totyak
8 éve, 11 hónapja és 23 órájaSzinte már Darvin-díj esélyes történet.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 23 órájaSzinte, de nem. 😄 A Darwin-díjat ritka hülye halálokért adják, de csak önhibájukból elkövetett lehet. Ritka hülye vita, az tény, de csak egy vita, ráadásul hitelen felindulásból elkövetett emberölés és nem baleset.
willthawheel
8 éve, 11 hónapja és 21 órájaDegenerált népség 😄
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 9 órájaKét tippem volt a cím alapján hogy hol lehetett: USA vagy Oroszország, utóbbi nyert. 😄
Ilyenért embert ölni… vicc! Nekem is van nem egy kedvenc márkám amik mellett szeretnék kitartani, de van hogy kevés termékük van vagy nem olyan amit minden évben cserélni kellene. De azért még nem ölnék embert mert valaki leszarozza a kedvenc márkámat max 1-2 lila folttal lenne gazdagabb. 😄